
Adrian Ţuţuianu
Beidézték hétfő reggelre az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) központi székházába Nicolae Bădălăut, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét és Adrian Ţuţuianut, az alakulat szenátorát.
2017. június 19., 11:242017. június 19., 11:24
2017. június 19., 13:092017. június 19., 13:09
„Nem én vagyok a főszereplő az ügyben. Ismeretlen tettes ellen indított eljárásról van szó, amelyben tanúként hallgattak ki" – nyilatkozta az ügyészség székhelyéről való távozásakor Bădălău, hozzátéve, nincs köze az ügyhöz, és azt sem tudja, hogy régebbi vagy új dossziéról van-e szó.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint Bădălău fiát is beidézték hétfőn a DNA-ra, a PSD ügyvezető elnöke ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, nem tudja, miért hívták be őt is az ügyészek.
Kihallgatása után a felsőház titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának elnöke úgy nyilatkozott, őt is tanúként hallgatták ki, mégpedig a Dâmboviţa Megyei Tanács egyik közbeszerzésével kapcsolatos ügyben. A politikus hozzátette, útfelújítással és két céggel kapcsolatban faggatták a közvádlók. Adrian Ţuţuianu 2012 és 2016 között töltötte be a Dâmboviţa megyei önkormányzat elnöki tisztségét.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!