Hirdetés

Ügyészség: egyértelmű az 1989-es katonai diverzió ténye

•  Fotó: Balázs Lajos

Fotó: Balázs Lajos

Egyértelmű, hogy 1989-ben decemberében, a forradalom idején az ország történetében egyedülálló összetettségű és mértékű katonai diverzió történt az új hatalom legitimálása érdekében – jelentette be hétfőn a nyomozás új eredményei alapján a legfőbb ügyészség katonai részlege.

Balogh Levente

2017. december 18., 16:072017. december 18., 16:07

2017. december 18., 16:162017. december 18., 16:16

A hétfőn nyilvánosságra hozott adatok értelmében az ország legfontosabb – a bukaresti, a kolozsvári és a jászvásári – egyetemei jogi karainak bevonásával egyértelműen sikerült megállapítani, hogy 1989 decemberében, a Ceauşescu diktátorpár elmenekülését követően nem keletkezett hatalmi vákuum, a kutatásokból pedig kiderül, hogyan viselkedtek az új politikai és katonai vezetők, és hogyan igyekeztek hatalmukat a bel- és a külföldi közvélemény előtt legitimálni.

Az ügyészség azt is közölte, hogy részben sikerült rekonstruálni az új vezetés legitimálását szolgáló, december 22-e este kezdődött katonai diverzió elemeit.

Hirdetés
Idézet
Bizonyos, hogy a diverzió létezett, több vonalon is összetett módon nyilvánult meg, és számos haláleset, sérülés és rongálás legfőbb oka volt”

– szögezte le az ügyészség.

Rámutatnak: a közvéleményt folyamatosan félretájékoztatták a köztévén és a közrádión, valamint a katonai távközlési rendszereken keresztül, ennek nyomán alakult ki a terrorfenyegetésről szóló országos pszichózis. Az is kiderült, hogyan továbbították a diverziókeltést szolgáló katonai parancsokat.

Mint kiderült, Románia még 1987-ben importált olyan eszközöket, amelyek célja a gépfegyvertűz hangjának utánzása volt. Arra is fényt derítettek, hogy különböző diverziókeltési eszközökkel folyamatosan nyomást gyakoroltak annak a târgoviştei katonai egységnek a vezetőire, ahol a diktátor házaspárt fogva tartották, a legfelsőbb katonai körökből érkező parancsok pedig arra vonatkoztak, hogy végezzenek Ceauşescuékkal, sőt három ízben is megpróbálták meggyilkolni őket.

Mint arról beszámoltunk,

a legfőbb ügyészség tavaly novemberben emberiesség elleni bűncselekmények ügyében is nyomozást indított az 1989-es forradalom ügyében.

Az ügyészség arra hivatkozva terjesztette ki, hogy az ország új vezetése számos ember halálához járult hozzá. A dossziéban található iratokból kiderül: az 1989 december 22-e után hatalomra került politikai és katonai vezetés számos személy megöléséhez, megsebesítéséhez, fizikai és pszichikai károsodásához, valamint szabadságától való megfosztásához járult hozzá, ami kimeríti a Büntető Törvénykönyv emberiesség elleni bűncselekményekre vonatkozó cikkelyeit.

Az ügyészség szerint a vádak ilyetén kiterjesztését az is indokolja, hogy számos településen történtek áldozatokat követelő fegyveres incidensek, ami az előre megtervezettségre utalhat. A terv az ügyészek szerint az volt, hogy zavart keltsenek a fegyveres erők körében azáltal, hogy megosztották a védelmi tárca vezetőit, valamint hamis parancsokat, jelentéseket és információkat terjesztettek, hogy utcára szólították és felfegyverezték a lakosságot, hogy polgárháború látszatát keltsék, miközben valójában a védelmi és a belügyi tárcának alárendelt, vagy gyakran ugyanazon minisztérium alárendeltségébe tartozó egységek csaptak össze.

A cél a hatalom átvétele és az új vezetők legitimálása volt.

A terv érdekében a Román Televíziót is felhasználták, amely a pánikkeltő, gyakran hamis információkat tartalmazó közleményeket továbbította. Emellett a telefon-összeköttetéseket is megszakították, és az illetékes minisztériumok élére az új hatalomhoz lojális vezetőket állítottak egy pszichológiai és médiaháború előidézése érdekében, amely számos áldozatot követelt.

Mint ismeretes, a legfőbb ügyészség tavaly indította újra a nyomozást, miután közfelháborodást keltett az ügy felelősök megnevezése nélküli lezárása. A mintegy ezer halálos áldozatot és több mint 3 ezer sebesültet követelő népfelkelés 1989. december 15-én kezdődött Temesváron, majd kiterjedt Bukarestre és több romániai nagyvárosra, és ennek nyomán bukott meg Nicolae Ceauşescu volt kommunista diktátor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés