
Sürgető gondok. Nelu Tătaru miniszter szerint az egészségügyi rendszer reformra szorul
Fotó: Rab Zoltán
A romániai kórházak 80 százalékának nem megfelelő a menedzsmentje – jelentette ki kedd este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, aki szerint a koronavírus-világjárvány „megmutatta a valóságot: az egészségügyi rendszer teljes egészében beteg”.
2020. szeptember 09., 09:012020. szeptember 09., 09:01
„Ismertük, de nem ismertük el” az egészségügy valós helyzetét – idézi Tătarunak egy, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által szervezett, egészségügyi témájú vitán elhangzott szavait az Agerpres hírügynökség. Mint fogalmazott:
„Alábbhagyott az orvosi területen tapasztalható büszkeségünk, kénytelenek voltunk menet közben alkalmazkodni a tényálláshoz.
– tette hozzá Tătaru, aki szerint a pandémiának, a nehéz pillanatoknak meg kellene változtatniuk azt, „ahogyan a dolgokat látjuk”.
A tárcavezető beszélt ugyanakkor arról is, hogy „új alapokra kell helyezni” a háziorvosi rendszert.
– vallja az egészségügyi miniszter.
Neli Tătaru különben úgy véli, a kialakult helyzethez az vezetett, hogy a megyei egészségügyi igazgatóságok „alulmotiváltak”.

Az Európai Unión belül lakosságarányosan Romániában a legmagasabb a koronavírus-fertőzésnek tulajdonítható elhalálozási ráta – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
szóljon hozzá!