
Az Amerikai Egyesült Államokba látogat Klaus Johannis államelnök, ahol hivatalos találkozón vesz részt Donald Trumppal június 9-én – jelentette be az államelnöki hivatal.
2017. június 01., 12:042017. június 01., 12:04
A Cotroceni-palota közleménye szerint a két államelnök találkozója kitűnő alkalom lesz az Amerikai Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerség kibővítésére és elmélyítésére minden fontos szakterületen, főként, hogy idén lesz a partnerség megkötésének 20-ik évfordulója. Az elnöki hivatal szerint Klaus Johannis a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről fog beszélni, ugyanakkor megerősíti, hogy Románia egy kiszámítható, stabil és hiteles partnere szeretne maradni az Egyesült Államoknak.
Washingtoni látogatása alkalmával az Amerikai Zsidó Bizottság a legmagasabb kitüntetésben részesíti Klaus Johannist. A Light Unto the Nations kitüntetés az államelnökök számára adható legmagasabb fokozatú elismerése a bizottságnak. „Klaus Johannis a demokrácia és a jogállamiság megerősítésének elkötelezett vezéregyénisége (...) az antiszemitizmus elleni küzdelemért, valamint Románia és az Amerikai Egyesült Államok és Románia-Izrael közötti kapcsolatok elmélyítéséért kaphatja meg a bizottság kitüntetését" – szerepel az indoklásban.
A Light Unto the Nations elismerést korábban Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök és Bill Clinton is átvehette.
Klaus Johannis államfő washingtoni látogatása során az Amerikai Egyesült Államokban élő román közösség képviselőivel is találkozik.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!