
Fotó: Coe.int
A Transparency International által közzétett jelentés szerint Románia, ha kevéssel is, de jobban áll a korrupciós helyzet szempontjából, mint Magyarország.
2018. február 22., 16:492018. február 22., 16:49
Sem Románia, sem Magyarország nem áll előkelő helyen a Transparency International (TI) nemzetközi civil szervezet által kiadott, a világ országaiban taasztalható korrupciós helyzetet összegző listán.
akárcsak egy évvel korábban, most is 48 pontot kapott, ami a 28 tagú Európai Unióban Görögországgal holtversenyben a 25., világszinten pedig az 59. helyre sorolja, Magyarország ezzel szemben 45 pontot kapott, ami az EU-ban az utolsó előtt helyre elég – csupán Bulgáriát sorolták mögé –, világszinten pedig a 66., Szenegállal együtt. Tavaly 48 pontot adtak Magyarországnak, ez az 57. helyet jelentette, Romániával és Jordániával holtversenyben.
A közleményben kiemelték, hogy Magyarország az „egyik legriasztóbb példa” a civil társadalom helyzetének romlására Kelet-Európában. Hozzátették, hogy Magyarország CPI-je az utóbbi hat évben tíz ponttal csökkent.
Mindemellett szükségesnek tartják, hogy nagyob hangsúlyt fektessenek a korrupció szisztematikus megelőzésére, a döntéshozók felelősségérzetének hangsúlyozására és a helyi közösségek szerepvállalására. Úgy vélik, a közigazgatásban átlátható és hatékony intézkedéseket kell hozni a korrupció megelőzése, a közpénzek hatékonyabb elköltése és a feddhetetlenség növelése érdekében.
A jelentés szerint egyébként a világ országainak többségében egyáltalán nem, vagy csak alig javult a korrupciós helyzet
Ezt mutatja a többi között, hogy az utóbbi hat évben meggyilkolt újságírók több mint 90 százaléka olyan országban halt meg, amelyben 46 pont alatt van az úgynevezett korrupcióérzékelési index (CPI).
A mutató változása nem csak a sajtószabadság elleni támadásokkal és a civiltársadalmi szervezetek mozgásterének szűkítésével áll összefüggésben. Együttjárás mutatható ki a CPI értéke és a jogállamiság gyengesége, az információszerzési lehetőségek hiánya, a közösségi média feletti kormányzati ellenőrzés és a közügyekben való állampolgári részvétel korlátozása között is – idézték a CPI-felmérésről készített jelentést bemutató közleményben Delia Ferreira Rubiót, a TI elnökét.
A mutató értéke 0 (nagyon korruptnak érzékelt) és 100 (nagyon tisztának, átláthatónak érzékelt) között mozoghat. A TI 2017-es felmérésben 180 országot állítottak rangsorba. A CPI értéke több mint kétharmaduknál nem éri el az 50 pontot.
A legjobban teljesítő régió Nyugat-Európa, 66 pontos átlaggal. A legrosszabbul Afrikának a Szahara sivatagtól délre fekvő része, valamint a kelet-európai és közép-ázsiai régió teljesített, 32 pontos, illetve 34 pontos átlaggal.
A második Dánia 88 ponttal, a harmadik helyen Finnország és Norvégia áll, 85 ponttal. Az első tízben van még Svájc, Szingapúr, Svédország, Kanada, Luxemburg és Hollandia. A TI vizsgálata alapján a közhatalom ezekben az országokban szolgálja leginkább a közjót, és ezekben az országokban a leginkább átlátható az állam működése. A lista végére, a legkorruptabb és legkevésbé átláthatóan működő államok körébe Szíria (14 pont), Dél-Szudán (12 pont) és Szomália (9 pont) tartozik.
Amnesty International: a kisebbségek démonizálásának éve volt 2017
A kisebbségeket ördögi színben lefestő politika felemelkedésének milliók számára rettenetes következményekkel járó éve volt 2017 – áll az Amnesty International (AI) által az emberi jogok globális helyzetéről összeállított, csütörtökön ismertetett éves jelentésben. A világ legnagyobb, londoni központú emberi jogi szervezete most első ízben Washingtonban is közzétette világjelentését. Az AI közölte: ezzel azt a véleményét kívánja kifejezésre juttatni, hogy Donald Trump amerikai elnök az emberi jogok érvényesülése ellen ható lépéseket tett, és ezzel veszélyes precedenst teremtett más kormányok számára is.
A kisebbségek démonizálására irányuló politika következményeit világosan mutatja a mianmari rohingja muszlim népcsoport ellen etnikai tisztogatás céljával indított hadjárat, amely elől alig néhány hét alatt 655 ezren menekültek a szomszédos Bangladesbe – áll az Amnesty International éves jelentésében.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!