
Tízen utaztak a mikrobuszban, kilencen életüket vesztették
Fotó: România Tv
A Beszterce folyóba zuhant egy tíz személyt szállító kisbusz szerdáról csütörtökre virradóra Neamț megyében, a baleset során hét személy életét vesztette, ketten eltűntek. A hatóságok időközben újabb két holttestet emeltek ki a vízből, így összesen kilencen vesztek oda a tragédia során.
2018. április 05., 08:522018. április 05., 08:52
2018. április 05., 13:102018. április 05., 13:10
Adrian Rotaru, a Neamţ megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője elmondta, a tragédia Viişoara településen történt, a hatóságok ennek nyomán vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe.
„A baleset után egy személynek sikerült kimásznia a vízből. Tudatánál volt és kórházba szállították. Ahhoz, hogy a mederben dolgozhassanak, a Hidroelectrica vállalat közreműködésére volt szükség, hogy leállítsák a vizet a térségben. Reggel 7 óráig a gépjárműben rekedt kilenc személy közül hetet mentettek ki, azonban az újraélesztési kísérletek ellenére mindannyiukat halottnak nyilvánították” – idézi a katasztrófavédelmi felügyelőség közleményét az Agerpres hírügynökség.
A helyszínre több tűzoltóautó, SMURD mentőkocsi, mentőcsónak érkezett, de egy búvárcsapatot is kivezényeltek. Adrian Rotaru elmondta, két áldozatot mentőcsónakokkal kerestek a búvárok. A két eltűnt holttestét csütörtökön reggel emelték ki a mentőalakulatok a mintegy hét méter mély vízből, ennek nyomán kilencre emelkedett a halálos áldozatok száma.
A szóvivő szerint a kisbusz nem volt alkalmas személyszállításra, csupán rögtönzött padok voltak beszerelve a csomagtérbe. A gépjárművel favágókat szállítottak haza Aradról a Neamţ megyei Săvineşti községbe.
Gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt bűnügyi eljárást indított az ügyészség a Neamţ megyei baleset kapcsán. A 17 és 45 év közötti férfiakat szállító gépjármű tulajdonosa a sofőr, egy 25 éves fiatalember volt, aki maga is életét vesztette a balesetben.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!