Hirdetés

Továbbra sincs megegyezés, folytatódik a tanársztrájk, csütörtökön tüntetést is rendezhetnek

Marius Nistor (középen) szerint jelenleg sem a szakszervezeteknek, sem az oktatásban dolgozóknak nem áll módjukban kompromisszumot kötni •  Fotó: Gov.ro

Marius Nistor (középen) szerint jelenleg sem a szakszervezeteknek, sem az oktatásban dolgozóknak nem áll módjukban kompromisszumot kötni

Fotó: Gov.ro

A keddi tárgyalások sem vezettek eredményre, folytatódik az általános sztrájk a tanügyben – jelentette be a kormány képviselőivel folytatott egyeztetéseket követően a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke.

Krónika

2023. május 23., 19:152023. május 23., 19:15

2023. május 23., 22:152023. május 23., 22:15

Simion Hăncescu elmondta, nem történt számottevő előrelépés a keddi „informális egyeztetésen”, de a kormány ígéretet tett arra, hogy „végez néhány számítást”. Hozzátette, a három szakszervezeti szövetség vezetői egyeztetnek szerdán 17 órától a FSLI székhelyén, és a kormány képviselőit is meghívták a találkozóra,

Idézet
hátha holnap előállnak egy meglepetéssel”.

Mint hangsúlyozta, továbbra is azt követelik a kormánytól, hogy fogadjon el egy külön jogszabályt a pedagógusok béremeléséről, amelyik az új közalkalmazotti bértörvény hatályba lépéséig lenne érvényben. Simion Hăncescu megjegyezte, csütörtökön nagyszabású tüntetést terveznek az oktatási szakszervezetek.

Hirdetés

A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetséget vezető Marius Ovidiu Nistor is megerősítette, hogy az általános sztrájk folytatódik. „Hátha holnap olyan megoldással állnak elő a döntéshozók, amelyet elfogadnak a kollégák” – fogalmazott a szakszervezeti vezető. Emlékeztetett arra, hogy a sztrájk esetleges beszüntetéséről nem a szakszervezeti vezetők, hanem a tagság dönt. A keddi találkozónak szerinte informális jellege volt, amin a kormány képviselői megoldások keresésére tettek ígéretet.

korábban írtuk

Veszélyben a nyolcadikosok képességfelmérője és az érettségi a szülői szövetség szerint
Veszélyben a nyolcadikosok képességfelmérője és az érettségi a szülői szövetség szerint

Nem tartja hasznosnak a tanügyi sztrájk folytatását a szülői egyesületeket tömörítő országos szövetség elnöke.

Arra a kérdésre, hogy a szakszervezetek készek-e kompromisszumra a béremelések kérdésében, Marius Ovidiu Nistor kijelentette: ismerve a kollégáik elvárásait, jelenleg nem áll módjukban kompromisszumot kötni. „Ismétlem, a tagságnak kell eldöntenie, hogy mi a legelfogadhatóbb változat vagy ajánlat a kormány részéről” – közölte Nistor.

A diákok éves tanulmányi eredményeinek lezárásáról Nistor elmondta: a szakszervezetek is a tiltakozások mielőbbi befejezésében érdekeltek.

„De én nem szaladnék ennyire előre. Jelenleg tiltakozunk. Azt akarjuk, hogy az akciónk minél hamarabb véget érjen, és várjuk, hogy a kormány világos megoldásokkal álljon elő a konfliktus megszüntetésére” – fogalmazott a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke.

korábban írtuk

Újabb egyeztetés jöhet a tanügyi szakszervezetekkel, de Ciucă szerint nem teljesíthetők a pedagógusok követelései
Újabb egyeztetés jöhet a tanügyi szakszervezetekkel, de Ciucă szerint nem teljesíthetők a pedagógusok követelései

Miközben az értesülések szerint Nicolae Ciucă miniszterelnök délutánra újabb egyeztetésre hívta a hétfő óta általános sztrákot tartó oktatási szakszervezetek képviselőit, Ciucă azt is kijelentette: a pedagógusok követelései jelenleg nem teljesíthetők.

Anton Hadăr, az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke kedd este kijelentette, hogy a kormány az egyetemi oktatás rövid és hosszabb távú problémáira sem javasolt megoldásokat. A felsőoktatási szakszervezet elnöke elmondta, a kormány arra hivatkozva utasította el a pedagógusok azonnali béremelésre vonatkozó követeléseit, hogy kordában kell tartani a költségvetési hiányt. „Nem hangzott el olyan ajánlat, amellyel elégedettek lehetnénk. A hosszabb távú megoldás, azaz az új közalkalmazotti bértörvény is még csak előkészítés alatt áll. Ilyen ütemben garantálom önöknek, hogy ezen a héten sztrájk lesz, és szerintem ez a munkabeszüntetés elhúzódik, nem csak egyhetes lesz” – jelentette ki.

Szerinte a közoktatásban dolgozó pedagógusok sztrájkja elhúzódhat.

Anton Hadăr elképzelhetőnek nevezte, hogy a szerdai tárgyalási forduló már eredményesebb lesz. Szerinte első lépésként a kormánynak az inflációt ellensúlyozó béreket kell biztosítania a tanároknak, beleértve a felsőoktatásban dolgozókat is. Kifejtette: az nem megoldás, ha csak a pályakezdő pedagógusok fizetését emelik, az intézkedésnek ki kell terjednie a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozó közel 260 ezer tanárra.

A nap folyamán korábban Dan Cărbunaru kormányszóvivő közölte, a Nicolae Ciucă vezette kabinet jelenleg dolgozik a pályakezdő, illetve a hátrányos térségekben munkát vállaló pedagógusok szakszervezetek által kért anyagi támogatását előíró jogszabályokon, és döntött az új közalkalmazotti törvény kidolgozásának konkrét menetrendjéről. Cărbunaru szerint a kormány intézkedik arról, hogy a tanügyi kisegítő személyzet teljes egészében megkapja a 2017-es bértörvényben 2022-re előírt fizetésemelést, ugyanakkor bejelentette az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozásának menetrendjét is.

Cărbunaru elmondta, a kormány prioritásnak tekinti, hogy az új közalkalmazotti bértörvény vonzóvá tegye a pedagógusi pályát a fiatalok számára, ahogyan az oktatási szakszervezetek is kérték. Közlése szerint a munkaügyi minisztériumban már elkezdődött a különböző közalkalmazotti kategóriák bérrácsának összedolgozása, és ez a művelet július 15-ig befejeződik. Ezután a kormány szeptember elsejéig, az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig valamennyi közalkalmazotti kategória képviselőivel egyeztet az új bértörvény tervezetéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága

Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága
2026. augusztus 28., péntek

Szociális ösztöndíj: az oktatási miniszter szerint nem ördögtől való a támogatást a tanítási időszakhoz kötni

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.

Szociális ösztöndíj: az oktatási miniszter szerint nem ördögtől való a támogatást a tanítási időszakhoz kötni
Hirdetés
Hirdetés