
A válaszadók csaknem háromnegyede (71 százalék) jó dolognak tartja, hogy az oltási kampány lebonyolításába bevonták a hadsereget is
Fotó: Védelmi Minisztérium
A romániai lakosság 35 százaléka biztos abban, hogy kérni fogja a koronavírus elleni oltást, 30 százalék biztosan nem kér belőle, 27 százalék pedig még nem döntött egy, a hét végén az Avangarde közvélemény-kutató intézet által készített felmérés eredményei szerint.
2021. január 18., 11:512021. január 18., 11:51
2021. január 18., 13:282021. január 18., 13:28
A megkérdezettek 37 százaléka nevezte amúgy magát oltáspártinak, míg 24 százalék oltásellenes, a többieknek nincs határozott álláspontjuk a kérdésben.
Közben viszont a lakosság 59 százaléka nagyon aggódik vagy aggódik a világjárvány miatt, mindössze 13 százalékot hagy hidegen a pandémia, 27 százalék pedig egy kissé aggódik.

Hatvanöt évesnél idősebb személyek teszik ki több mint a felét a koronavírus elleni oltásra időpontont foglalóknak – vont mérleget vasárnapi Facebook-bejegyzésében Florin Cîţu miniszterelnök a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) adataira hivatkozva.
A felmérés készítői ugyanakkor arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyire ért egyet a lakosság azzal, hogy a kormány a katonaságot is bevonta az oltási kampány lebonyolításába. Mint kiderült, válaszadók csaknem háromnegyede (71 százalék) ezt jó dolognak tartja, és alig 11 százaléknak van rossz véleménye a hadsereg bevonásáról.

Óriási az eltérés a romániai vidéki és a városi lakosság között az oltási hajlandóság tekintetében, a városiak körében csaknem kétszer többen készek kérni a vakcinát, amint erre lehetőségük nyílik a Reveal Marketing Research felmérése szerint.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
szóljon hozzá!