Hirdetés

Továbbra sem helyezik előzetes letartóztatásba a kiskorúak kizsákmányolásával is gyanúsított Tate-fivéreket

•  Fotó: Twitter/Andrew Tate

Fotó: Twitter/Andrew Tate

A bukaresti ítélőtábla csütörtökön úgy döntött, hogy Andrew Tate házi őrizetben, a testvére, Tristan Tate pedig két hónapig hatósági felügyelet alatt marad.

Hírösszefoglaló

2024. szeptember 05., 20:122024. szeptember 05., 20:12

A bíróság ugyanakkor a kiskorúak szexuális kizsákmányolásával, emberkereskedelemmel, pénzmosással, bűnszövetkezet létrehozásával gyanúsított brit-amerikai állampolgárságú testvérpár fellebbezése nyomán engedélyezte a Tate fivéreknek, hogy kommunikáljanak a feltételezett sértettekkel.

Az ítélőtábla a bukaresti törvényszék döntését helybenhagyva elutasította az ügyészeknek azt az indítványát, hogy a két férfit helyezzék előzetes letartóztatásba. Az ítélet jogerős.

Hirdetés

A Tate-fivéreket augusztus 22-én hajnalban vették őrizetbe, miután újabb büntetőeljárás indított ellenük a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT).

A vádhatóság szerint a Tate testvérek által 2015-ben Romániában létrehozott bűnszervezet a „loverboy” módszert alkalmazva, szerelmet színlelve 34 kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal nőt hálózott be, és különböző, általa ellenőrzött helyszíneken pornográf tartalmak gyártására kényszerítették őket,

amelyek értékesítéséből 2,8 millió amerikai dollár és 887 ezer token anyagi haszna származott.

Egy korábbi ügyészségi közlemény szerint a gyanúsítottak egyike egy 17 éves, külföldi állampolgárságú, kiszolgáltatott helyzetben lévő lányt szexuális cselekményekre kényszerítve és annak felvételeit megosztva 1,5 millió dollár jövedelemre tett szert. Ugyanaz a gyanúsított a DIICOT szerint 2020 decemberében több ízben is nemi kapcsolatot létesített egy 15 éves áldozattal.

A szexuális bűncselekményekből származó pénz „tisztára mosása” érdekében a gyanúsítottak négy luxusautót vásároltak, amelyeket bizalmasaik nevére írattak, az áldozatakat és a tanúkat pedig fenyegetéssel és vesztegetéssel próbálták rávenni arra, hogy ne valljanak ellenük.

A Tate fivérek Ilfov megyei rezidenciáján tarott augusztus 21-i házkutatás során a hatóságok mintegy 75 ezer euró értékben foglaltak le készpénzt, ugyanakkor 16 gépkocsit és egy motorkerékpárt hatásági zár alá helyeztek.

Augusztus 30-én az ügyészek bejelentették, hogy további autókat, ingatlanokat és pénzösszegeket foglaltak le az ellenük indított büntetőeljárás keretében.

A brit-amerikai állampolgárságú testvérpárt és feltételezett bűntársaikat már tavaly júniusban bíróság elé állították nemi erőszak, emberkereskedelem és bűnszövetkezet létrehozása vádjával – emlékeztet az Agerpres.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 02., kedd

Előbb Orbán Viktorral, majd az osztrák kancellárral tárgyal a román kormányfő

Ausztriában tesz hivatalos látogatást szerdán és csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök Christian Stocker kancellár meghívására. Útban Bécs felé a román kormányfő találkozik majd magyar hivatali partnerével, Orbán Viktorral is.

Előbb Orbán Viktorral, majd az osztrák kancellárral tárgyal a román kormányfő
Hirdetés
2025. december 02., kedd

A kormány felelősséget vállalt a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért

Felelősséget vállalt kedden a parlamentben a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért.

A kormány felelősséget vállalt a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért
2025. december 02., kedd

Vádat emeltek egy volt PSD-s szenátor ellen, aki le akart fizetni egy minisztert

Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert.

Vádat emeltek egy volt PSD-s szenátor ellen, aki le akart fizetni egy minisztert
2025. december 02., kedd

Bolojan lemondását követelték a tiltakozó parlamenti alkalmazottak

Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.

Bolojan lemondását követelték a tiltakozó parlamenti alkalmazottak
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Kelemen: ma nem tűnik úgy, hogy a koalícióban bárki is a kormány bukását akarná, de meglátjuk, mi lesz egy hét múlva

Ha a koalíció bármely tagja a bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, az a koalíció felbomlását jelenti – szögezte ke kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ma nem tűnik úgy, hogy a koalícióban bárki is a kormány bukását akarná, de meglátjuk, mi lesz egy hét múlva
2025. december 02., kedd

Lemondáshoz vezető önéletrajzok és szakdolgozatok – Romániai politikusok emlékezetes „önfényezései”

A múlt hét román politikát megrengető eseménye volt Ionuț Moșteanu védelmi miniszter lemondása volt. A román politikában nem ritkák a „kozmetikázott” önéletrajzok, miként a plágium sem a szakdolgozatok vagy a doktori disszertációk elkészítése során.

Lemondáshoz vezető önéletrajzok és szakdolgozatok – Romániai politikusok emlékezetes „önfényezései”
2025. december 02., kedd

Bírák és ügyészek nyugdíja: módosítások nélkül hagyta jóvá a kormány a tervezetet, jöhet a felelősségvállalás

A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.

Bírák és ügyészek nyugdíja: módosítások nélkül hagyta jóvá a kormány a tervezetet, jöhet a felelősségvállalás
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége

Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége
2025. december 02., kedd

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
2025. december 01., hétfő

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország

Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország
Hirdetés
Hirdetés