
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A Román Epidemiológiai Társaság alelnöke szerint fontos, hogy zárt terekben, zsúfolt helyeken, tömegközlekedési eszközökön, orvosi rendelőkben továbbra is viseljük a védőmaszkot.
2022. március 30., 16:082022. március 30., 16:08
Emilian Popovici továbbra is azt javasolja, hogy az emberek próbálják tartani a megfelelő fizikai távolságot azoktól, akiknek a betegségre utaló „nyilvánvaló” tüneteik vannak.
A szakember a koronavírus omikron-variánsának fertőzőképessége kapcsán beszámolt egy sanghaji tanulmányról, amely szerint hatvanból mindössze egy fertőzöttnek vannak látható tünetei.
– nyomatékosította, hozzátéve, hogy ez a vírustörzs a betegségen átesett személyeket is megfertőzheti.
Pozitívumként említette, hogy a megbetegedések csekély arányban súlyos lefolyásúak. „Amíg az intenzív terápiás ágyak kihasználtsága 10-20-30 százalékos, ellenőrzés alatt lehet tartani a helyzetet” – idézte az Agerpres hírügynökség a Román Epidemiológiai Társaság alelnökét.

Nem aggasztó a koronavírusos esetszámok enyhe növekedése, a kormánynak nincs szándékában ismét korlátozó intézkedéseket bevezetni – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!