
Fotó: Kristo Robert
Az oktatás továbbra is alulfinanszírozott, nyolcadik éve, hogy nem kapja meg a nemzeti össztermék (GDP) 6 százalékát úgy, ahogyan arról az oktatási törvény rendelkezik – írja a Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) által kiadott keddi közleményben.
2019. február 12., 15:092019. február 12., 15:09
2019. február 12., 15:372019. február 12., 15:37
„Az oktatás ebben az évben sem tartozik a kormányzat prioritásai közé, hisz jóllehet az oktatási törvény kimondja, hogy a GDP legalább 6%-át kell az oktatásra fordítani, az idei költségvetés 3,02%-ot irányoz elő erre a területre” – állapítja meg az ANOSR.
A diákszervezet „jelentéktelennek” nevezi a diákkollégiumokra és étkeztetésre fordított pénzalap nyolc százalékos bővítését, olyan körülmények között, hogy 2016 decemberében arra kaptak ígéretet, hogy az erre fordított összeget 2017 végéig megduplázzák, ehhez képest összesen 27 százalékkal nőtt.
Petrişor-Laurenţiu Ţucă, az ANOSR elnöke szerint az oktatásra fordított összeg 47 százalékos emelése semmit sem javít az egyetemisták életén.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!