
Tudorel Toader miniszter is a tiltakozók céltáblája volt
Fotó: Romania Tv
Tojásokkal dobálta meg hétfő délelőtt az igazságügyi minisztérium épületét néhány tüntető, aki az igazságügyi törvényeket módosító, múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendelet ellen tiltakozott.
2019. február 25., 12:312019. február 25., 12:31
2019. február 25., 13:012019. február 25., 13:01
Az Agerpres hírügynökség közölte, a csendőrség közrendzavarásért és egyéb vétségekért négy tiltakozót összesen 5 000 lejre bírságolt meg.
Vasárnap este mintegy húszezren vonultak utcára Bukarestben és az ország több nagyvárosában az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendelet ellen. A dokumentum alapján a vezető ügyészi tisztségeket ezentúl bírák is megpályázhatják, holott a tavalyi reform egyik fő alapelve volt az ügyészi és a bírói pálya szigorú szétválasztása. A rendelet egy másik előírásával a bírák és ügyészek visszaéléseit vizsgáló speciális vádhatóságot – amelyet a legutóbbi módosításkor hoztak létre – kivonták a legfőbb ügyész hatásköre alól.
Viorica Dăncilă kormányfő hétfőre konzultációra hívta a bírák és ügyészek szervezeteit, ám azok azzal utasították el, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nem alku tárgya. Összeült ugyanakkor hétfőn délelőtt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), hogy kialakítsa álláspontját az ügyben. Az elmúlt napokban országszerte tüntettek, egyes helyeken be is szüntették a munkát az ügyészek és a bírák, tiltakozva a kormánynak az igazságszolgáltatás átalakítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelete ellen.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!