Hirdetés

Több városban tiltakoztak a bírák és ügyészek kedden is

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Több bíróságon a tárgyalások időszakos felfüggesztésével, az épület előtti néma tüntetéssel tiltakoztak a bírák és ügyészek az igazságszolgáltatás átszervezését célzó törvénycsomag és a büntető eljárásjog módosítása ellen.

MTI

2017. december 19., 15:022017. december 19., 15:02

2017. december 19., 15:042017. december 19., 15:04

Hétfőn néhány kolozsvári, konstancai és bukaresti bíróság alkalmazottai felsorakoztak az épület előtt, kedden a tiltakozási hullám több más város bíróságaira is kiterjedt, a nagyszebeni, suceavai és dévai bíróság pedig bejelentette, hogy keddtől kezdődően naponta egy-egy órára felfüggesztik a tárgyalásokat.

korábban írtuk

Utcára vonultak az igazságügyi törvények és a Btk. módosítása ellen tiltakozó ügyészek és bírák
Utcára vonultak az igazságügyi törvények és a Btk. módosítása ellen tiltakozó ügyészek és bírák

Kolozsváron mintegy száz ügyész és bíró vonult utcára hétfőn délben, hogy így tiltakozzon az igazságügyi törvények, illetve a büntető törvénykönyv tervezett módosításai ellen.

Hirdetés

Tudorel Toader igazságügyi miniszter kedden kitérő választ adott arra a kérdésre: törvénysértők-e a bírák és ügyészek tiltakozó megmozdulásai.

Elismerte, hogy az alkotmány korlátozza ezt a jogukat, de szerinte magánemberként senkit sem lehet megfosztani a véleménynyilvánítási szabadságtól.

Augustin Lazăr legfőbb ügyész igazi európai korrupcióellenes leckének nevezte a bírák és ügyészek kiállását, akik szerinte ezzel érettségükről, az igazságszolgáltatás függetlensége iránti elkötelezettségükről tettek tanúbizonyságot.

korábban írtuk

Legfőbb ügyész: a forradalomdossziét is érinthetik a tervezett Btk.-módosítások
Legfőbb ügyész: a forradalomdossziét is érinthetik a tervezett Btk.-módosítások

A büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv kilátásba helyezett módosításai az 1989-es forradalom ügyében indított bűnvádi eljárást is érintenék – mondta kedden a legfőbb ügyész.

Romániában csaknem két hónapja rendszeresen tüntetnek az igazságügy átszervezése ellen az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a szociálliberális kormánytöbbség saját korrupt politikusai védelmében akarja politikai pórázra kötni az igazságszolgáltatást, korlátozni az ügyészek mozgásterét.

Az igazságügyi reform szükségességét az RMDSZ támogatását is élvező koalíciós pártok azzal indokolták, hogy szerintük az ügyészi túlkapásoknak, a korrupcióellenes vádhatóság és a titkosszolgálatok összefonódásának köszönhetően Románia ma már ügyészállammá vált, ahol sérülnek az emberi jogok, nem érvényesül az ártatlanság vélelme.

Miután múlt héten a kétkamarás román parlament képviselőháza megszavazta az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló tervezeteket, ezen a héten az ügyben döntő háznak számító szenátus kezdte el vitatni a törvénycsomagot, amelynek gyors elfogadását a jobbközép ellenzék tiltakozó akciókkal próbálja hátráltatni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől

SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik

Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik
2026. június 30., kedd

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében
2026. június 30., kedd

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet

Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás

Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás
2026. június 30., kedd

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet

Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet
2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
2026. június 29., hétfő

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén
2026. június 29., hétfő

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje

A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje
Hirdetés
Hirdetés