
Fotó: Silviu Matei/Agerpres
Becslések szerint mintegy százezren tüntettek Bukarestben és az ország más városaiban az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, a bírói hatalom politikai befolyás alá helyezése ellen szombat este.
2018. január 21., 08:582018. január 21., 08:58
2018. január 21., 16:182018. január 21., 16:18
A korábbi kormányellenes demonstrációktól eltérően nem a kormány székháza előtt, hanem az 1989-1990-es kommunista-ellenes megmozdulások történelmi helyszínén, az Egyetem téren gyülekeztek a bukaresti tüntetők. A téren több ezren gyűltek össze, megbénítva a járműforgalmat a belvárosban. A tüntetők „Mindenki az igazságszolgáltatásért” feliratú táblákkal érkeztek, a tér „Igazságot, nem korrupciót", „PSD a vörös pestis” skandálásoktól volt hangos.
Az úttest elfoglalását megelőzően kisebb dulakodás alakult ki a tüntetők és az őket a járdán tartani próbáló csendőrök között.

Hímes tojásként óvta korábban Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt a román csendőrség ama alkalmazottja, aki szombaton este több tüntetőt is megütött Bukarestben.
Lökdösődés volt az aluljáróban is, ahonnan a rendfenntartók egy ideig nem akarták a felszínre engedni a metróval érkezőket. A csendőrség több rendbontót, illetve olyanokat, akinél fegyverként használható tárgyakat találtak, előállítottak.
Miután sikerült elfoglalniuk az úttestet, lenyugodtak a kedélyek, a tüntetők a parlament épülete elé vonultak, mire odaértek, létszámuk a sűrű havazás ellenére több tízezerre duzzadt.
A tüntetés rendbontás nélkül fejeződött be.
A vidéki tüntetők kisebb-nagyobb csoportjai már szombat déltől kezdődően megérkeztek a román fővárosba, ahol – a pályaudvaron és buszállomásokon – bukaresti szervezők lelkes fogadtatásban részesítették őket. Már délelőtt megérkezett Bukarestbe az a kolozsvári, Reménység menete elnevezésű csoport, amely január 10-én kezdte meg zarándoklatát, és gyalog tette meg a Bukarestbe vezető 450 kilométeres utat.
Az országban immár egy éve szerveznek kisebb-nagyobb tüntetéseket a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen azok a civilek, akik szerint a kormánypárt a korrupt politikusok megmentése érdekében akarja átszervezni az igazságszolgáltatást és módosítani a büntetőjogot. A tavaly februári százezres megmozdulások elcsendesedése után ősszel szerényebb méretekben kezdődött újra a demonstrációsorozat, amikor a kormánypártok már nem sürgősségi kormányrendelettel, hanem parlamenti eljárással láttak neki terveik valóra váltásához.
A szombati demonstráció dátumát a szervezők már az óévben kitűzték, jóval azelőtt, hogy tudomásuk lehetett volna a január elején kipattanó kormányválságról, és arról, hogy Viorica Dăncilă EP-képviselő személyében olyan politikus kap kormányalakítási megbízást, aki tavaly az Európai Parlament szószékéről vette védelmébe a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, a tömegtüntetések hatására később visszavont, elhíresült 13-as kormányrendeletet.
A szombatra meghirdetett bukaresti tüntetésig sem szüneteltetek a kisebb létszámú megmozdulások. Ezek közül egy nagyszebeni akciósorozat kapott nagyobb médiavisszhangot, ahol 25 napon keresztül minden délben félórás néma tüntetésre gyűlt össze a Látunk titeket elnevezésű csoport több tucatnyi tagja, akik nap mint nap a kormánypárt (PSD) helyi székházával szemben sorakoznak fel. A Minden út Bukarestbe vezet – a mi nemzedékünk forradalma címmel meghirdetett Facebook-eseményre a virtuális térben több mint húszezren jelentkeztek be. A bukaresti demonstrációval egy időben Románia csaknem minden nagyobb városában tüntetéseket szerveztek az igazságszolgáltatás leigázása elleni fellépés jegyében, és az emigrációban élő románság is szolidaritási megmozdulások tucatjait hirdette meg szerte Európában.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!