Hirdetés

Terhelő vallomást tett egy tanú Liviu Dragnea PSD-elnökre a fiktív alkalmazások perében

A vád szerint Dragnea közbenjárására a Teleorman megyei tanács költségvetéséből fizettek két pártalapon kinevezett alkalmazottat a gyermekvédelmi igazgatóságnál •  Fotó: Agerpres

A vád szerint Dragnea közbenjárására a Teleorman megyei tanács költségvetéséből fizettek két pártalapon kinevezett alkalmazottat a gyermekvédelmi igazgatóságnál

Fotó: Agerpres

Egy tanú azt nyilatkozta hétfőn a legfelsőbb bíróságon, hogy a Teleorman megyei gyermekjogvédelem munkatársainak 80 százaléka tudta, hogy van két alkalmazott, akik tulajdonképpen a megyei Szociáldemokrata Pártnak (PSD) dolgoznak, de attól való félelmükben, hogy esetleg elvesztik állásukat, senki nem mondott semmit.

Hírösszefoglaló

2019. március 18., 19:542019. március 18., 19:54

2019. március 18., 20:192019. március 18., 20:19

A tanú úgy vélekedett, hogy a Teleorman megyei tanács akkori elnökének, Liviu Dragneának, valószínűleg tudomása volt a két alkalmazott helyzetéről.

Az Agerpres beszámolója szerint a bukaresti legfelsőbb bíróságon hétfőn több tanút kihallgattak abban az ügyben, amelyben Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét alapfokon 3 év és 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Hirdetés

A fiktív alkalmazások ügyében a vádhatóság azt állítja, hogy két hölgy, Adriana Botorogeanu és Anisei Niculina Stoica, akiket a Teleorman megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazott, valójában a PSD-nek dolgoztak.

Dragnea nem jelent meg a tárgyaláson, ügyvédei orvosi iratokat mutattak be, amelyek bizonyítják, hogy a PSD vezetője kórházban van. Nem jött el a tárgyalásra Dragnea volt felesége, Bombonica Prodana sem.

A bíróság kihallgatta többek között Jenica Dumitrut, a gyermekjogvédelmi igazgatóság humánerőforrás osztályának volt vezetőjét.

Elmondása szerint ő 2007-ben, amikor a HR vezetője lett, jelezte Florea Alesunak, a gyerekjogvédelem igazgatójának, hogy Adriana Botorogeanu és Anisa Niculina Stoica nem jár be a munkába.

„2002-től dolgoztam az igazgatóságon. Hallottam, hogy beszélték az intézményben, hogy ketten nem járnak be a munkába. Alesu Florea közölte, hogy az esetet ismerik a megyei tanácsnál és ne szóljak bele, mert nem az én dolgom. Kijelentem, hogy az alkalmazottak 80 százaléka tisztában volt azzal, hogy ketten nem járnak be dolgozni. Valószínűleg azért nem kommentált senki semmit, mert ismert volt, hogy a PSD-nél dolgoznak, és úgy tekintették, hogy a megyei tanácselnök tud róla, lehet, hogy éppen ő rendelkezett erről (...). Évente egyszer szóba került az intézmény tisztségjegyzéke, olyankor Alesu Florea azt mondta, hogy meg van beszélve a tanácselnökkel” – nyilatkozta Jenica Dumitru. Hozzátette: feltételezte, hogy

nem a két hölgy kedvéért nem szólt senki semmit, hanem azért, mert „tartottak tőle, hogy elveszítik az állásukat”.

A PSD és a képviselőház elnökét azért állította bíróság elé az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő közbenjárására a megyei tanács költségvetéséből fizettek két olyan alkalmazottat, akik valójában nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem a párt megyei szervezeténél dolgoztak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
Hirdetés