
Illusztráció
Fotó: A kolozsvári reptér Facebook/oldala
Több száz járatot érint a romániai repülőtereken a légiforgalom-irányítók kedden reggel elkezdődött sztrájkja. A tiltakozás törvényességéről a bukaresti törvényszék dönt. Közben 12 óra 10 perckor felfüggesztették a sztrájkot, ugyanis a közlekedésügyi minisztérium képviselői megállapodtak a szakszervezetekkel.
2017. május 30., 11:112017. május 30., 11:11
2017. május 30., 13:362017. május 30., 13:36
Számos járatot töröltek, sok gép késik a romániai repülőtereken a légiforgalom-irányítók kedden reggel elkezdődött, eredetileg meghatározatlan időre szóló sztrájkja miatt.
12 óra 10 perckor felfüggesztették a sztrájkot a légiforgalom-irányítók – nyilatkozta a légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) alkalmazottjait tömörítő szakszervezet (ATSR) sajtószóvivője. „12 óra 10 perckor felfüggesztettük a sztrájkot, most megyünk a törvényszékre, ahol 13 óra 30 perckor kezdődik a tárgyalás” – mondta Diaconu az Agerpres szerint. A fővárosi törvényszék bírái reggel a kora délutáni órára halasztották annak a keresetnek a tárgyalását, amellyel a ROMATSA megtámadta a sztrájk törvényességét.
Răzvan Cuc közlekedésügyi miniszter a Mediafax szerint azt nyilatkozta, megállapodtak a szakszervezetekkel.
A 9 órakor elkezdődött tiltakozás miatt a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren több járatot is törölni kellett, a Blue Air fapados légitársaság közlése szerint a római, hamburgi és firenzei gépei nem tudnak leszállni a fővárosban, adta hírül az Agerpres. A hírügynökség szerint fennakadásokról számolt be a temesvári és a nagyszebeni reptér is.
A légikikötő operatív igazgatója, Iuliu Pop szerint a Londonból (Luton), a Tel Avivból és a Zaragozából érkező gépek, illetve a Kolozsvárról Doncasterbe, Nürnbergbe és Bázelbe tartó járatok esetében kell egy és két és fél óra közötti késésre számítani.
A ROMATSA vezetősége a bíróságtól kérte a sztrájk betiltását, arra hivatkozva, hogy a szakszervezet megsértette a munkajogi törvényt. A bukaresti törvényszék munkakonfliktusokkal foglalkozó részlegén fél kilenckor kezdődött a kereset tárgyalása, de a döntést a kora délutáni órákra halasztották.
A Légiforgalom-irányító Szolgálatok Szakszervezete (ATSR) hétfőn jelentette be, hogy meghatározatlan időre felfüggesztik a munkát, miután tárgyaltak a közlekedésügyi minisztérium képviselőivel és nem sikerült közös álláspontra jutniuk.
A szakszervezeti vezetők szerint a keddi sztrájk tarthat egy-két órát, de akár korlátlan ideig is elhúzódhatott volna, ha az újabb tárgyalási fordulóban sem jutnak egyezségre. „Készek vagyunk a párbeszédre a sztrájk elkerülése és a ROMATSA megmentése érdekében. A sztrájk felfüggesztése kizárólag a közlekedésügyi miniszteren múlik” – idézi az ASTR közleményét a Mediafax.
Mivel a sztrájktörvény nem teszi lehetővé a légiforgalom-irányítás teljes leállítását, a ROMATSA alkalmazottainak
A repülőtereken a kijelzők a járatok késését - néhány esetben törlését - mutatják. Azt, hogy mely gépek szállhatnak fel, nem a szakszervezet vagy a ROMATSA vezetősége dönti el, hanem az európai légi közlekedés biztonságáért felelős Eurocontrol, írta az MTI.
Fotó: Boda L. Gergely
Valentin Iordache, a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtér kommunikációs igazgatója azt tanácsolta az utasoknak, hogy
A szóvivő szerint egyelőre főleg késésekről van szó, a sztrájknak akkor lehet komolyabb következménye, ha két óránál tovább tart. Az ország legnagyobb repülőtere naponta mintegy 150 járatot fogad és ugyanennyit indít.
A ROMATSA dolgozói május 12-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, az akkori munkabeszüntetés mintegy kétszáz polgári járatnál okozott késést. A mostani határozatlan idejű munkabeszüntetésről múlt héten döntött a szakszervezet, mert a figyelmeztető sztrájkot követően sem tudott megegyezni a munkáltatóval ötvenpontos követeléslistája teljesítéséről. A szakszervezeti vezetők azt állítják:
A szakszervezet a gyorsan növekvő légi forgalomra hivatkozva létszámbővítést kér, arra figyelmeztetve, hogy a légi irányítók túlterheltsége biztonsági kockázattá vált.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!