
Nem csupán a legfőbb ügyészség, hanem az összes fontosabb igazságszolgáltatási intézmény együttműködési megállapodást kötött a hírszerzéssel – derült ki.
2018. április 04., 17:332018. április 04., 17:33
2018. április 04., 18:272018. április 04., 18:27
A legfőbb ügyészségen kívül a legfelsőbb bíróság, a CSM és a CSM alárendeltségében működő igazságügyi felügyelet is írt alá együttműködési megállapodást a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) – közölte szerdán Codruţ Olaru, a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét vizsgáló Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke. A CSM legutóbbi ülésén döntött úgy, hogy felszólítja az igazságügyi intézményeket: közöljék, volt-e megállapodásuk a hírszerzéssel, és meg is kapta a válaszokat.
Közben a SRI és a legfőbb ügyészség között 2009-ben megkötött, pénteken nyilvánosságra hozott együttműködési megállapodás kemény bírálatokat váltott ki: Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság volt elnöke és a Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) egyaránt kritikákkal illette a dokumentumot.
„Ez már túl sok. Átestek a ló túloldalára" – szögezte le Zegrean. Egyben kételyét fejezte ki, hogy a bírák – akik a SRI közreműködésével készült vádiratok alapján indult ügyekben eljártak – nem tudtak arról, hogy a hírszerzés is közreműködött a dossziék összeállításában. „Volt olyan időszak, amikor konkrétan feltüntették, hogy a SRI támogatásával készült vádirat. Ezt hogy lehetett volna még érteni? Hogyan támogatta? Hogy ne essen el? Egyértelműen tudtak róla" – szögezte le Zegrean. A SRI–ügyészség vegyes operatív csapatok kapcsán megállapította: azokat nem szabadott volna létrehozni.
A SRI, illetve a legfőbb ügyészség alárendeltségébe tartozó struktúrák között köttetett paktumok mellett a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) által hozott és az igazságszolgáltatási rendszert érintő határozatok közzétételét is kéri az UNJR. „Ha teljesen el akarunk szakadni kommunista múltunktól, és ki akarjuk gyógyítani az igazságszolgáltatást a szekuritáté betegségeiből és gyakorlataiból, ki kell derítenünk az igazságot ezekről a titkos iratokról, amelyek 1990 óta máig befolyásolták az igazságszolgáltatást. A teljes igazságot!" – fogalmaz keddi közleményében az UNJR.
hozzátéve, a legfőbb ügyészség és a SRI által 2009-ben kötött, pénteken nyilvánosságra hozott megállapodás igazolta az UNJR és a Romániai Bírák Egyesületének (AMR) aggodalmait, amelyeknek több ízben is hangot adott a két szervezet.
A bírák szerint dicséretes, hogy a SRI kezdeményezte a megállapodás titkosságának feloldását, azt azonban súlyosnak és megbocsáthatatlannak tartják, hogy a legfőbb ügyészség éveken keresztül ezen megállapodás alapján folytatta a nyomozásokat. Bár a megállapodás soha nem látott mértékben "aláásta az ügyészek függetlenségét", 2009 óta senki nem emelt szót az ellen, hogy az ügyészségeket alárendelték a SRI-nek – áll a közleményben.
hozzátéve, hogy az UNJR további intézkedéseket tervez azoknak a tényezőknek a tisztázása érdekében, "amelyek súlyosan sértették az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamot".
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!