
Fotó: stirileprotv.ro
Több mint ötszáz személyt evakuáltak a Galac megyei Traian településen, ahol szivárgást észleltek egy cseppfolyósított autógázt (LPG) szállító tartálykocsin.
2017. november 05., 13:412017. november 05., 13:41
2017. november 05., 13:522017. november 05., 13:52
Eugen Chiriţă, a megyei katasztrófavédelem sajtószóvivője szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert ellenőrzött körülmények között a szabadba engedik a gázt, arra ugyanis nincs lehetőség, hogy a rakományt átfejtsék egy másik tartálykocsiba. Közben vízfüggönnyel próbálják megakadályozni a gáz továbbterjedését, számolt be az Agerpres.
A helyszínre kivezényelték a brăilai katasztrófavédelem vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) balesetekkor bevethető mentőjárművét is.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!