
Neki megérte. Klaus Johannis közel 18,5 millió lejnyi közpénzt „kampányolt el”
Fotó: Facebook/PNL
Több mint 72 millió lejt költött el a 14 államfőjelölt az elnökválasztás első és második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) által nyilvánosságra hozott adatokból, ám a legnagyobb összegből nem a második fordulóba jutott jelöltek valamelyike gazdálkodhatott.
2019. november 29., 18:502019. november 29., 18:50
Az AEP szerint az első fordulóban Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke 18,2 millió lejt kapott, amely azonban nem teljes egészében származott közpénzekből, egy része magánforrásokból érkezett.
A választást végül megnyerő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt, hivatalban levő államfő, Klaus Johannis sem sokkal kevesebbet költött az első kör előtt: 18 millió lejt használt fel, ez ráadásul mind közpénz volt.
Nem ők költötték azonban a legtöbb pénzt:
Diaconu a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia alkotta Un Om (Egy ember) szövetség jelöltjeként indult.
Ebbéli minőségében 16 294 924 lej kampánytámogatást kapott. Az ALDE jelöltjeként ehhez még 4 566 424, a Pro Romániáéként pedig 11 728 500-at kapott, vagyis a végösszeg 32 589 848 lej. Ez azonban csupán a negyedik helyre volt elegendő az első fordulóban.
valamint Ninel Peia, a Román Nép Pártja jelöltje, aki 8000 lejt szánt a kampányra. A második forduló előtt Johannis csupán 400 000 lejt költött, ez mind közpénzből származott. Dăncilă több mint 1,5 millió lejt kampányolt el – ennek nagy része viszont magánalapokból jött. A hatályos jogszabályok szerint azon jelöltek, akik elérik a 3 százalékos támogatottságot az elnökválasztáson, visszakapják a kampányra költött pénzt. Ez idén a 14 jelöltből hatnak – köztük a 3,87 százalékot szerző Kelemen Hunornak, aki 445 ezer lejnyi, magánforrásokból származó költséget írhat le – sikerült.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
szóljon hozzá!