
A kályhák roncsprogramjára félmilliárd lejt szánnak 2024-ben
Fotó: Haáz Vince
A Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) 9,3 milliárd lejes költségvetést hagyott jóvá a kormány erre az évre, amelyből egy milliárd lejt a Plusz roncsautópogram finanszírozására fordít az intézmény – számolt be szerdai sajtótájékoztatóján Mircea Fechet.
2024. február 28., 18:482024. február 28., 18:48
2024. február 28., 19:042024. február 28., 19:04
A környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a Zöldház programra kétmilliárd lejt, a kályhák roncsprogramjára félmilliárd lejt, a mezőgazdasági gépek roncsprogramjára szintén félmilliárd lejt, az iskolai Zöld hét megszervezésére pedig 100 millió lejt szánnak 2024-ben. Fechet közölte azt is, hogy a jogi huzavonák miatt korábban leállított, majd újraindított tavalyi
Ezután pedig elindítják az idei évre szóló Zöldház programot is. A miniszter tájékoztatása szerint 2024-2027 között kártalanítja az állam a védett természeti területeken található erdők tulajdonosait. Egy szerdán elfogadott kormányhatározatban egymilliárd lejt irányoztak elő erre a célra, amiből idén 191 millió lejt fizetnek ki mintegy 1300 erdőtulajdonosoknak.

A kályhák beharangozott roncsprogramja alkalmazhatatlan, célja nem a kiszolgáltatott fogyasztók támogatása, hanem a kályhák értékesítésének fellendítése – figyelmeztet Dumitru Chisăliţă, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A környezetvédelmi miniszter bejelentése szerint várhatóan a tavasz folyamán elindul a kályhák roncsprogramja. Mircea Fechet elmondta, hogy a minisztérium figyelembe veszi a program közvitája során beérkezett észrevételek egy részét. Többek között arról döntöttek, hogy kibővítik azoknak a termékeknek a listáját, amelyek megvásárlásához támogatást nyújt az állam, és pénzt lehet majd igényelni a kályha biztonságosabbá tételéhez szükséges kémény felszereléséhez is. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kályhavásárlási támogatásra egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével is lehet majd pályázni.
Mircea Fechet január közepén jelentette be, hogy kísérleti jelleggel és 500 millió lejes költségvetéssel idén beindítja a környezetvédelmi minisztérium a kályhák roncsprogramját. A tárcavezető akkori közlése szerint a program legalább 80 százalékos hatásfokú és alacsony szennyezőanyag-kibocsátású kályhák beszerzésére nyújt támogatást a pályázóknak. A kísérleti program 28 megye hegyvidéki településeire terjed ki, ahol hosszabbak és fagyosabbak a telek. A pályázók legtöbb 10 ezer lejes támogatást igényelhetnek egy korszerű kályha megvásárlásához. A miniszter becslése szerint az 500 millió lejes keret mintegy 50 000 kályha beszerzésének támogatására lesz elegendő.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a finanszírozás kizárólag legkevesebb 80 százalékos hatásfokú kályha megvásárlására igényelhető. További feltétel, hogy a kályha részecskekibocsátása nem haladhatja meg 40 grammot, az illékony szerves vegyületek kibocsátása a 120 grammot, a szén-monoxid kibocsátása az 1500 milligrammot, a nitrogén-oxid kibocsátása pedig a 300 milligrammot köbméterenként. Mindezek mellett a kályha névleges teljesítményének 8 és 35 kilowatt közöttinek kell lennie. Egy ilyen kályhával akár egy 200 négyzetméteres jól szigetelt lakást is ki lehet fűteni - részletezte Fechet.

Kísérleti jelleggel és 500 millió lejes költségvetéssel idén beindítja a környezetvédelmi minisztérium a Kályhák roncsprogramját – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Mircea Fechet.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
szóljon hozzá!