Több kisebbségbarát intézkedés szerepel az új bukaresti kormány programjában

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

A nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadása és az idegengyűlölet hatékony büntetése is szerepel a beiktatásra váró, Florin Cîțu vezette jobbközép bukaresti kormány programjában, amelyet szerdán tettek közzé a parlament honlapján.

MTI

2020. december 23., 13:302020. december 23., 13:30

2020. december 23., 13:342020. december 23., 13:34

Az RMDSZ részvételével alakuló koalíciós kabinet négy évre szóló, 270 oldalas programja

kétoldalas külön fejezetet szentel a kisebbségek védelmével kapcsolatos törvényalkotási és kormányzati intézkedéseknek, de a közigazgatási anyanyelvhasználatra és anyanyelvű oktatásra vonatkozó célkitűzések átszövik a dokumentum egészét, és számos más ágazati politikánál is megjelennek.

Egyebek mellett a telefonos ügyfélszolgálatok, formanyomtatványok, űrlapok, szakmai továbbképzések esetében tervezi a kormány az anyanyelvhasználat bővítését, de a program azt is előírja, hogy az egészségügyi szolgáltatások szintjén érvényesíteni kell az – egyébként Románia által is ratifikált – európai nyelvi charta előírásait.

Az identitásmegőrzés intézményes garanciáit egységes keretbe foglaló kisebbségi törvénnyel kapcsolatban a kormányprogram megemlíti, hogy a jogszabály megalkotását az alkotmány is előrevetítette, és a sarkalatos, minősített többséget igénylő jogszabályok kategóriájába sorolta.

Az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi törvény tervezetét még a Tăriceanu-kormány terjesztette 2005-ben a parlament elé, de annak szenátusi elutasítását követően azóta sem került napirendre a jogszabály véglegesítésében illetékes képviselőházban.

A kisebbségek kölcsönös védelmére a külpolitikai fejezetnek a román–magyar kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó szakasza is kitér. Románia az 1996-ban aláírt alapszerződés és a 2002-ben kötött stratégiai partnerség jegyében,

„az európai értékek szellemében és a jövő felé fordulva” szándékszik jószomszédi kapcsolatait fejleszteni Magyarországgal, és a kisebbségi vegyesbizottság tevékenységének újraindítását sürgeti.

A külpolitikai fejezetben a gyakorlatias együttműködést, a két ország polgárainak jólétét szolgáló, kölcsönösen előnyös projektek előtérbe helyezését, újabb magyar–román közös kormányülések szervezését szorgalmazzák.

Az új román koalíciós kormányban négy poszton – a védelmi, a külügyi, a mezőgazdasági és a kulturális tárca élén – nem lesz változás, ezekre ugyanis már egy éve tisztségben lévő minisztereit jelölte az eddig kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL).

A bukaresti parlament szakbizottságaiban szerdán megkezdődött a Cîțu-kabinetbe javasolt miniszterjelöltek meghallgatása, délután pedig összeül a két ház együttes ülése, hogy bizalmat szavazzon a kormánynak.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Teljes a miniszterjelöltek névsora, jövő héten lehet az első kormányülés
FRISSÍTVE – Teljes a miniszterjelöltek névsora, jövő héten lehet az első kormányülés

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja szövetség (USR–PLUS) is jóváhagyta kedd este a miniszterjelöltjei névsorát.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött