
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Eddig 3500-3600 személy fertőződött meg koronavírussal az oltóanyag első adagjának beadását követően – nyilatkozta kedden a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.
2021. február 16., 22:542021. február 16., 22:54
2021. február 16., 22:562021. február 16., 22:56
Valeriu Gheorghiţă katonaorvos szerint ez a fő oka annak, hogy ezek az emberek nem jelentkeztek a második dózisra. Hozzátette, arra is volt példa, hogy a második adag beadását követően kapták el a koronavírust, az ilyen esetek száma azonban nagyon alacsony.
Ez az arány jóval elmarad a vonatkozó kormányhatározatban megszabott 10 százaléktól, és kisebb a CNCAV által felvállalt 0,5 százaléknál is – nyomatékosította. Gheorghiţă kitért arra is, hogy mobil oltócsapatok fogják segíteni a tanügyi alkalmazottak koronavírus elleni immunizálását. A bölcsődék, óvodák teljes személyzete, illetve az iskolákban és egyetemeken oktató tanárok elsőbbséget fognak élvezni az oltási kampány során. A tanügyi alkalmazottak beoltásának pontos forgatókönyve még nem készült el, a tervek szerint azonban ezt mobil oltócsapatok végzik majd, és a közoktatásban dolgozók számára a megyei pedagógusok házában, a felsőoktatásban dolgozók számára pedig az egyetemeken alakítanak ki oltóközpontokat.
Becslések szerint március 1-jén kezdik el a tanügyi dolgozók elsőbbségi oltását – jelentette ki a szakember, aki szerint eddig mintegy 30 ezer tanügyi alkalmazott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát és több mint 120 ezren regisztráltak az oltásra.
A CNCAV elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, mérlegelik annak a lehetőségét, hogy az oltóanyagok szétosztása során előnyben részesüljenek azok a megyék, amelyekben az országos átlagnál jelentősen nagyobb számú új megbetegedést jegyeznek. Ezt a lehetőséget az országos oltási stratégia is előírja, pontos alkalmazási kritériumait azonban még ki kell dolgozni.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!