
Tudorel Toader szerint cselekedni kell, még mielőtt az Európai Bizottság az EU Bírósága elé viszi az ügyet
Fotó: Digi24.ro
Romániának át kell ültetnie jogrendjébe az ártatlanság vélelméről szóló európai uniós irányelvet, mielőtt az Európai Bizottság az EU Bírósága elé viszi az ügyet – figyelmeztet egy vasárnapi Facebook-bejegyzésben az igazságügyi miniszter.
2018. május 27., 14:182018. május 27., 14:18
Tudorel Toader az Agerpres szerint rámutatott, az igazságügyi minisztérium 2017 júliusában véglegesítette az ártatlanság vélelméről szóló európai uniós irányelvnek a román jogrendbe történő átültetéséről szóló törvénytervezetet, és tavaly augusztusban a kormány jóvá is hagyta azt. Ezt követően az indítvány a szenátus elé került, amely 2017 decemberben elfogadta, majd továbbította a képviselőházhoz. Az alsóház úgy döntött, sürgősségi eljárással tárgyalja, egy különbizottság keretében.
– teszi hozzá bejegyzésében a miniszter.
Az Európai Bizottság pénteken közölte, kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen, mivel nem ültette át jogrendjébe az ártatlanság vélelméről és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016/343-as uniós irányelvet.
Az irányelvet a büntetőeljárásokban gyanúsított vagy vádlott magánszemélyekre kell alkalmazni, attól a pillanattól kezdve, hogy bűncselekmény vagy feltételezett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tehát már az előtt is, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai – hivatalos értesítés útján vagy más módon – az érintett tudomására hozták, hogy ő gyanúsított vagy vádlott.
Az irányelvet a büntetőeljárás minden szakaszában alkalmazni kell, azon határozat jogerőre emelkedéséig, amelyben véglegesen megállapítást nyer, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette-e a bűncselekményt vagy sem. Azokra a jogi lépésekre és jogorvoslati lehetőségekre, amelyek az adott határozat jogerőre emelkedését követően állnak rendelkezésre – beleértve az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásokat –, az irányelv hatálya nem terjed ki.
Az irányelv arra is rámutat, hogy
Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket – így például a vádemelést –, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása, és nem érinti az olyan igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak”.
A direktíva szerint „az illetékes hatóságoknak tartózkodniuk kell attól, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat bűnösként mutassák a bíróságon vagy a nyilvánosság előtt fizikai kényszerítő intézkedések alkalmazása révén”. Az a kötelezettség, hogy a gyanúsítottakra vagy a vádlottakra nem lehet bűnösként utalni, nem akadályozhatja a hatóságokat abban, hogy a büntetőeljárással kapcsolatos információkat hozzanak nyilvánosságra, amennyiben ez a bűnügyi nyomozáshoz kapcsolódó okokból feltétlenül szükséges, illetve amennyiben ez a közérdeket szolgálja – áll még a dokumentumban.
Ez ugyanakkor azt is előírja, hogy „a hallgatáshoz való jognak vagy az önvádra kötelezés tilalmából fakadó jognak a gyakorlását nem lehet felhasználni a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben, továbbá önmagában véve nem lehet bizonyítéknak tekinteni arra vonatkozóan, hogy az érintett személy elkövette a bűncselekményt”.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!