
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Több mint 82 ezer személy írta alá eddig az Agent Green környezetvédő szervezet petícióját, amelyben arra kérik a parlamentet, hogy ne legalizálja a trófeavadászatot.
2024. július 15., 15:182024. július 15., 15:18
2024. július 15., 15:202024. július 15., 15:20
A petíció kezdeményezői 100 ezer aláírás összegyűjtését tűzték ki célul, és azt akarják elérni, hogy a parlament ne szavazza meg a jogszabálytervezetet, amelyik szerintük „szabad utat adna annak, hogy évente 500 medvét vadásszanak le a trófeáért”.
illetve hogy megakadályozta a romániai barnamedve-populáció védelmére irányuló, 2018-ban elfogadott országos cselekvési terv gyakorlatba ültetését. Úgy vélik, a volt tárcavezető által a tervezetben javasolt eljárás sérti a berni egyezmény előírásait és az európai jogszabályokat. Szerintük, ha a parlament elfogadja a törvényt, az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé fogja állítani az országot, mert a medve a fokozottan védett fajok közé tartozik.
A petíció kezdeményezői szerint a környezetvédelmi minisztériumnak az ember és a medve közötti konfliktus okaival kellene foglalkoznia, nem pedig a hatásaival. „Nem tudni, hogy valójában hány medve van, és mindenféle mentességi kvóta veszélyes. A trófeavadászatot be kell tiltani. Ellenkező esetben a konfliktusok egyre nagyobb méreteket fognak ölteni, és a fajt a kihalás veszélye fogja fenyegetni, ahogyan az Európa nagy részén már megtörtént” – fogalmaztak az Agerpres szerint.
A környezetvédő szervezet leszögezte, „Romániában még soha nem mérték fel a medveállományt DNS-mintákat is alkalmazó tudományos módszerekkel”, szerintük az eddigi mérések a vadászegyesületek képviselőinek megfigyelésein alapultak.

A 2016-ban a Cioloș-kormány által megszüntetett medvevadászat ismételt engedélyezésével újra a vadászegyesületekre bíznák a medvepopulációk szabályozását. Az RMDSZ törvénytervezetét döntéshozó kamaraként rendkívüli ülésén hétfőn tárgyalja a képviselőház.
Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert.
Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.
Ha a koalíció bármely tagja a bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, az a koalíció felbomlását jelenti – szögezte ke kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A múlt hét román politikát megrengető eseménye volt Ionuț Moșteanu védelmi miniszter lemondása volt. A román politikában nem ritkák a „kozmetikázott” önéletrajzok, miként a plágium sem a szakdolgozatok vagy a doktori disszertációk elkészítése során.
A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.
Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
Donald Trump elnök üzenetet küldött Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából – jelentette be az elnöki adminisztráció az Antena 3 hírtelevízió kérésére.
2 hozzászólás