Támogatja az akadémiai szféra az oltási kampányt, 108 ezer fölött a beoltottak száma Romániában

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

A Romániai Tudósok Akadémiája (AOSR) támogatja a koronavírus elleni országos oltási kampányt, és arról tájékoztat vasárnapi közleményében, hogy orvos tagjainak egy része már beoltatta magát, vagy az elkövetkező napokban megteszi ezt.

Krónika

2021. január 10., 22:302021. január 10., 22:30

2021. január 10., 22:332021. január 10., 22:33

A testület rámutat, hogy az elkövetkező időszakban számos online szimpóziumot, kerekasztal-beszélgetést fognak szervezni a pandémiáról és annak felszámolása érdekében hozott tudományos és közigazgatási intézkedésekről, különös tekintettel a lakosság széleskörű beoltásának szükségességéről.

Az akadémia úgy gondolja, hogy erkölcsi és tudományos kötelessége részt vennie a járvány felszámolását célzó országos erőfeszítésben.

„Annál is inkább, mivel rengeteg a megosztó vélemény, az álhír, az összeesküvés-elmélet a témában, és ezek a világjárvány elleni küzdelem kudarcához vezethetnek” – idézte a testület állásfoglalását az Agerpres hírügynökség. Vasárnapi jelentés szerint egyébként az elmúlt 24 órában 5993 személy kapta meg Romániában a Pfizer BioNTech koronavírus elleni vakcináját. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) által közzétett adatok szerint ezzel 108 294-re nőtt a beoltottak száma.

Az elmúlt 24 órában beoltott személyek közül 38-nál jelentkezett enyhe allergiás reakció, amelyek közül 15 helyi, 23 pedig általános jellegű volt. Az oltáskampány kezdetétől összesen 388 személynél jegyeztek kisebb allergiás reakciót, amelyek közül 155 helyi, 233 pedig általános jellegű volt.

Az oltóközpontok este 8 óráig tartanak nyitva, így a 17 óra és 20 óra között beadott vakcinákat a következő napi jelentésbe foglalják bele.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége