
Fotó: Pinti Attila
Havasak maradnak idén télen az utak, ha az úttisztító munkások nem kapják meg a két éve várt béremelést – figyelmeztet a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) mintegy 7000 alkalmazottjának kétharmadát (4800 személyt) tömörítő Elie Radu Szakszervezet.
2020. november 24., 17:482020. november 24., 17:48
Az érdekvédelem közleményében rámutat, az utak tisztításával foglalkozó mintegy háromezer alkalmazott hidegben, fagyban dolgozik télen, a fagy és hóvihar miatt sokszor napokig elszigetelődnek az ország különböző részein, és
Állításuk szerint két éve ígérik nekik a béremelést az azóta tisztségben volt kormányok, ez azonban nem valósult meg, ezért tiltakozásképpen azt tervezik, hogy ezen a télen nem takarítják el a havat az utakról.
– áll a közleményben.
A szakszervezeti vezetők felróják a CNAIR vezetőségének és a szállításügyi minisztériumnak, hogy nem veszik figyelembe problémájukat, illetve azt is, hogy az elmúlt két évben még az inflációval megegyező bérkorrekció sem történt meg.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint idén szeptemberben 5414 lej volt a bruttó átlagfizetés a 2018-ban jegyzett 4482 lejhez képest, ami 20 százalékos növekedést jelent. A szakszervezet szerint azonban az úttisztító munkások bérét nem növelték 2018 óta, amikor 11 százalékos fizetésemelést kaptak.
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
szóljon hozzá!