Hirdetés

Sztrájkkal fenyegetőzik a Sanitas egészségügyi szakszervezet az elmaradt bérpótlék miatt

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Japán sztrájkot helyezett kilátásba október 7-ére a Sanitas, amennyiben nem egyeztethet a miniszterelnökkel az egészségügyben kialakult helyzetről – tájékoztat a szakszervezeti szövetség pénteki közleményében.

Hírösszefoglaló

2020. október 02., 18:012020. október 02., 18:01

2020. október 02., 18:292020. október 02., 18:29

A dokumentum szerint a miniszterelnökkel való találkozót a szövetség október 1-jei tanácskozásán kérték, amelyen részt vettek a mintegy százezer alkalmazottat képviselő megyei vezetők is. Amennyiben erre nem kerül sor, október 7-én japán sztrájkot hirdetnek, majd azt követően bejelentik a további tiltakozó akciók programját.

Az érdekképviselet követeli többek között, hogy fizessék ki a szükségállapot alatt beígért kockázati pótlékot minden olyan alkalmazottnak, aki koronavírus-fertőzött betegekkel dolgozott,

Hirdetés

beleértve a szociális ellátást végző szervezetek munkatársait is, hogy adják ki az arra jogosultaknak a 30%-os, illetve 55%-85%-os bérpótlékot, és hogy minden alkalmazott kapja meg a törvény szerint járó vakációs csekket.

Az anyagi jellegű követeléseken túl kérik egyebek mellett, hogy oldják fel az egészségügyben elrendelt alkalmazási tilalmat, és legyen megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelés.

A szakszervezet kész a tárgyalásra, de „ésszerű határidőket és megvalósítható javaslatokat” vár a hatóságok részéről – hangsúlyozza a közlemény.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 07., vasárnap

Exit poll: Ciprian Ciucu lehet Bukarest új főpolgármestere

Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerhette meg a vasárnap megrendezett bukaresti időközi főpolgármester-választást az esti urnazárás után ismertetett exit poll-adatok szerint.

Exit poll: Ciprian Ciucu lehet Bukarest új főpolgármestere
Hirdetés
2025. december 07., vasárnap

Jelentés: siralmas állapotban vannak a romániai gátak, van, amelyiknek működési engedélye sincs

Több száz gát romos állapotban van, engedély nélkül működik, és több mint száznak nincs ismert tulajdonosa vagy üzemeltetője – derül ki egy, a román számvevőszék által 2023-ban, az árvízkockázat-megelőzésről szóló jelentéséből.

Jelentés: siralmas állapotban vannak a romániai gátak, van, amelyiknek működési engedélye sincs
2025. december 07., vasárnap

Párizsban találkozik Nicușor Dan Emmanuel Macronnal

Nicușor Dan hétfőn és kedden Franciaországban tartózkodik, és látogatásának második napján Emmanuel Macron elnök is fogadja az Élysée-palotában.

Párizsban találkozik Nicușor Dan Emmanuel Macronnal
2025. december 07., vasárnap

Busz balesetezett egy hegyvidéki turistaparadicsomban

Személygépkocsival ütközött egy autóbusz vasárnap Sinaián. Két utas enyhe sérüléseket szenvedett.

Busz balesetezett egy hegyvidéki turistaparadicsomban
Hirdetés
2025. december 07., vasárnap

Nicușor Dan a Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott Bukarestben

A Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott Nicușor Dan államfő vasárnap a bukaresti időközi főpolgármester-választáson.

Nicușor Dan a Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott Bukarestben
2025. december 07., vasárnap

Időközi választások országszerte, Bukarestben főpolgármestert választanak

Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei közgyűlési elnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.

Időközi választások országszerte, Bukarestben főpolgármestert választanak
2025. december 06., szombat

Korai oktatás: több mint 300 bölcsődei állást hirdetnek meg

Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.

Korai oktatás: több mint 300 bölcsődei állást hirdetnek meg
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben az első félévben

Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.

Több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben az első félévben
2025. december 06., szombat

Erősen kezdték a hónapot a fogyasztóvédelmi felügyelők: 4,3 millió lejre bírságoltak, 13 cég tevékenységét függesztették fel

A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.

Erősen kezdték a hónapot a fogyasztóvédelmi felügyelők: 4,3 millió lejre bírságoltak, 13 cég tevékenységét függesztették fel
2025. december 06., szombat

Lasconi: egy év telt el a romániai demokráciára mért legsúlyosabb csapás óta

Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.

Lasconi: egy év telt el a romániai demokráciára mért legsúlyosabb csapás óta
Hirdetés
Hirdetés