
Képünk illusztráció
Fotó: Románia szenátusa
Megválasztotta pénteki ülésén az újonnan megválasztott szenátus plénuma a mandátumigazoló bizottság tagjait.
2024. december 20., 18:082024. december 20., 18:08
A 15 tagú testület összetétele a decemberi elsejei választások utáni parlamenti erőviszonyokat tükrözi.
Eszerint a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) négy, a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) három-három, a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) két, az SOS Románia pártnak, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) és az RMDSZ-nek egy-egy szenátora került be a bizottságba.
A házszabályok szerint a mandátumigazoló bizottság javaslatot tesz azoknak a szenátoroknak a mandátumának az érvénytelenítésére, akikről megállapítja, hogy a megválasztásuk a választási törvény megsértésével történt. Ezt teszi azoknak a szenátoroknak az esetében is, akiket jogerősen elítéltek választásokkal kapcsolatos bűncselekmény miatt. A mandátumok igazolásáról egyszerű többséggel dönt a szenátus plénuma.
Szombaton összeül a plénum, és a bizottság jelentésének elfogadása után a képviselők leteszik az esküt. A mandátumigazoló bizottság 30 tagú, összetétele a parlamenti erőviszonyokat tükrözi.
A Szociáldemokrata Pártonak (PSD) 8, a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) 6, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) 4-4, az SOS Románia pártnak, a Fiatal Emberek Pártjának (POT), a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), illetve a nemzeti kisebbségek frakciójának 2-2 képviselője van a testületben.
A bizottságot 216 támogató és 115 elutasító szavazattal választotta meg az alsóház.
Seres Dénes ülésvezető elmondta, hogy bizottságnak szombatra kell elkészülnie a képviselők mandátumának igazolásáról szóló jelentéssel. A képviselőház szombat reggel 9-kor ül össze, hogy megvitassa a jelentést és szavazzon róla. Ezt követően bemutatkoznak a frakciók és a képviselők leteszik az esküt.
Több mint 1200 személy ellen folyik vizsgálat az erdőgazdálkodásban feltárt szabálytalanságok miatt, a rendőrség 5351 büntetőeljárást indított ilyen ügyekben 2026 első felében – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Gyanús tárgyat sodortak partra vasárnap a Fekete-tenger hullámai Észak-Eforie térségében, míg a konstancai Tomis-kikötő környékén drónnak tűnő tárgyat láttak.
A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
szóljon hozzá!