A PSD vezetősége tagadja, hogy lemondáshullám készül a pártban – Adrian Nãstase hallgat
Egyre mélyül a válság a szociáldemokrata pártban (PSD): miután több politikus is távozni készül, a vezetőknek tegnap azt kellett hangsúlyozniuk, hogy nem lesz szak
2006. március 23., 00:002006. március 23., 00:00
Adrian Nãstase szándékáról tegnap egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot. Miközben Ion Iliescu szenátorral és Viorel Hrebenciuc képviselőházi frakcióvezetővel a volt ügyvezető elnök nem kívánt szóba állni, találkozott azokkal a politikusokkal, akikkel közösen tervezi egy szociálliberális PSD-platform létrehozását. Victor Ponta képviselő, a szociáldemokraták ifjúsági szervezetének elnöke is azzal fenyegetőzött, hogy a fiatal politikusok kilépnek a pártból, ha a PSD vezetői nem tartanak rájuk igényt. Ponta ugyanakkor tagadta, hogy a koalíciós pártok fele venné útját. Arra a kérdésre, hogy a Cozmin Guºã vezette Nemzeti Kezdeményezés Pártjához (PIN) kíván-e csatlakozni, Ponta nem válaszolt, ismét szorgalmazta azonban a párt rendkívüli kongresszusának összehívását. Guºã egyébként azt nyilatkozta, hogy már régóta tárgyal Pontával olyan politikai tervről, amelyet a PIN az ifjú szociáldemokratákkal közösen dolgozna ki. A PIN elnöke hozzátette: Pontát már 2003-ban meghívta a Nemzeti Kezdeményezés Pártjába. Eközben Cãtãlin Buhãianu, Rãzvan Bobeanu és Nicolae Bãnicioiu képviselő bejelentette: egyelőre nem kíván távozni a pártból. A képviselők elismerték, hogy nagy az elégedetlenség az ifjúsági szervezet tagjainak körében, ám remélik, hogy a helyzet mihamarabb megoldódik, és a pártvezetők nem mellőzik majd véleményüket. A két képviselőt egyébként a sajtó azok közé sorolta, akiknek távozása Victor Pontával és Daciana Sârbuval egyetemben szinte biztosra vehető. A párt központi vezetősége egyelőre tagadja, hogy válság lenne úrrá az alakulaton. Mircea Geoanã pártelnök ssem aggódik a kialakult helyzet miatt, szerinte ugyanis a pártból való kilépések jelensége nem általános, csupán a sajtó igyekszik felduzzasztani az ügyet. Geoanã úgy értékeli, hogy a párt megyei szervezetei meglehetősen szolidárisak a PSD vezetőinek reformprogramjaival. Nãstase esetleges távozásáról a PSD elnöke úgy véli, a volt ügyvezető elnök minden bizonnyal alaposan megfontolja lépését, egyelőre azonban semmit nem tud politikai pályafutásának folytatásáról. A PSD elnöke elmondta, jövő héten a megyei szervezetek vezetőivel kívánnak tárgyalni a pártban kialakult helyzetről. Viorel Hrebenciuc, a PSD képviselőházi frakciójának vezetője kifejtette: egyelőre nincs szükség a rendkívüli kongresszus összehívására. Geoanához hasonlóan Hrebenciuc sem aggódik a pártból való kilépések miatt. A PSD politikusa ugyanakkor abban bízik, hogy nemsokára véget ér pártja mélyrepülése, és a közvélemény-kutatások is visszaigazolják majd a javulást. „Öt-hat kolléga távozása nem vezet majd szakadáshoz a pártban” – szögezte le Hrebenciuc. A szociáldemokrata képviselő arról is beszámolt, hogy ő is sikertelenül próbálkozott beszélni Nãstaséval, aki nem akart tárgyalni kollégáival. Eközben Ilie Sârbu alelnök is tagadja, hogy veszélyben lenne a párt egysége. Ion Iliescu, a párt alapítója úgy látja, a PSD közmegítélésének romlása nem a Nãstase ellen indított bűnvádi eljáráskor kezdődött, ennek ellenére ez is hozzájárult a jelenlegi helyzethez. Iliescu nem adott határozott választ arra, hogy Nãstase kilépése veszteséget jelentene-e a PSD-nek. Miron Mitrea főtitkár a PSD válságának okát a megyei szervezetekkel való hiányos kapcsolattartásban látja. Eközben Antonie Iorgovan megismételte Nãstaséra vonatkozó bírálatait, és azzal vádolta Ilie Sârbu alelnököt, hogy ő pályázik a szenátusban betöltött titkári tisztségre. Iorgovan fontosnak tartotta kiemelni: nem áll szándékában távozni a pártból, noha nem ért egyet azzal, hogy a PSD megvonta tőle bizalmát. A szenátor hozzáfűzte, Ilie Sârbut is meg kellett volna büntetnie a pártnak amiatt, hogy megfenyegette őt.
A Nagy-Románia Párt támogatna egy RMDSZ-mentes kisebbségi kormányt Bár a Konzervatív Párt Bogdan Ciucã szóvivő révén cáfolta, hogy Adrian Nãstase hozzájuk kívánna csatlakozni, a koalíciós pártok mégis számolnak a lehetőséggel. Bogdan Olteanu házelnök bejelentette: amennyiben Nãstase valóban átigazolna a konzervatívokhoz, súlyos problémákat okozna a koalíció számára. A Demokrata Párt (PD) ugyancsak határozott döntésre szólítaná fel a konzervatívokat, ha befogadnának PSD-ből érkező politikusokat – jelentette ki Cristian Rãdulescu, a PD képviselőházi frakciójának vezetője. Lucian Bolcaº, a Nagy-Románia Párt alelnöke jelezte: a PRM kész támogatni egy kisebbségi kormányt, amennyiben abban nem kapna helyet az RMDSZ.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.
Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.
Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.
A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.
szóljon hozzá!