Hirdetés

Széleskörű drogellenes tájékoztató kampány indul az egyetemi központokban

•  Fotó: Facebook/Natalia Intotero

Fotó: Facebook/Natalia Intotero

Széleskörű drogellenes tájékoztató kampányt indítanak jövő hónapban az ország 20 egyetemi központjában – jelentette be hétfőn Natalia Intotero családügyi miniszter.

Krónika

2024. március 18., 13:272024. március 18., 13:27

Focşani-i sajtótájékoztatóján tárcavezető közölte: az uniós alapokból az ifjúság éve keretében finanszírozott kampány április elsején kezdődik, és a hónap végéig tart.

Idézet
Az eddigi legnagyobb prevenciós kampányt indítjuk útjára a kábítószer-használat és a függőség más formáinak megelőzésére, illetve a családon belüli erőszak és az emberkereskedelem ellen.

Jelen leszünk Románia mind a 20 egyetemi központjában” – idézte a bejelentést az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Már a 12–13 éves gyerekek is fogyasztanak kábítószert a Kolozs megyei főtanfelügyelő szerint
Már a 12–13 éves gyerekek is fogyasztanak kábítószert a Kolozs megyei főtanfelügyelő szerint

Ismert jelenség a kolozsvári oktatási intézményekben, hogy a diákok hallucinogén szereket használnak az iskolán kívül, sőt iskolán belül is. Vannak 12–13 éves gyerekek, akik drogot fogyasztanak – állítja Marinela Marc Kolozs megyei főtanfelügyelő.

Hirdetés

Intotero szerint a kampányt a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) tartozó minisztériumok támogatásával fogják végrehajtani.

A családügyi miniszter azt is elmondta, hogy a kampányban az orvosi, a szociális munkás és a pszichológia karok hallgatói vesznek részt, de olyan fiatalok is, akiknek sikerült leküzdeniük a függőségi problémáikat.

korábban írtuk

Megszavazta a képviselőház: szigorúbban büntetik a pszichoaktív szerekkel való visszaélést
Megszavazta a képviselőház: szigorúbban büntetik a pszichoaktív szerekkel való visszaélést

Döntő kamaraként elfogadta kedden a képviselőház a pszichoaktív szerekkel való visszaélés büntetését szigorító tervezetet.

korábban írtuk

„Ha nincs drog, nem fogyasztják”. A kormányfő szerint rekordfogások várhatók a következő hónapokban Romániában
„Ha nincs drog, nem fogyasztják”. A kormányfő szerint rekordfogások várhatók a következő hónapokban Romániában

Marcel Ciolacu hétfő este kijelentette, hogy a román hatóságok elkezdtek kidolgozni egy tervet a pszichoaktív anyagok kereskedelmének felszámolására, és meggyőződése, hogy a következő hónapokban „rekordmennyiségű” kábítószert fognak lefoglalni Romániában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Még mindig nagyon sok a családon belüli erőszakos cselekmények száma Romániában

Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.

Még mindig nagyon sok a családon belüli erőszakos cselekmények száma Romániában
Hirdetés
2026. január 17., szombat

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
Hirdetés
Hirdetés