Hirdetés

Számít a magyarok szavazatára is, és előre hozott választást szeretne Johannis

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis számít a romániai magyarok szavazatára, még akkor is, ha erre nem mozgósít az RMDSZ. Mindezt maga a második mandátumára pályázó államfő jelentette ki szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházában tartott sajtóértekezletén.

Hírösszefoglaló

2019. november 13., 21:022019. november 13., 21:02

2019. november 22., 10:542019. november 22., 10:54

„Számítok a magyarok szavazatára. Őszintén mondom, úgy gondolom, hogy a többség nagyon jól megérti, mi ennek a választásnak a tétje. 2014-ben is rám szavaztak anélkül, hogy ezt a magyar kisebbség vezetői kifejezetten kérték volna. Számítok arra, hogy egy normálist Romániára fognak szavazni” – közölte Johannis.

Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülését követően, hogy a szervezet egyetlen, az államfőválasztás második fordulóba bejutott jelöltet sem támogat, hanem a választók „józan eszére” bízza a döntést.

Hirdetés

korábban írtuk

Második forduló: az RMDSZ a magyarok „józan eszére” bízza, de Kelemen Johannisra szavaz
Második forduló: az RMDSZ a magyarok „józan eszére” bízza, de Kelemen Johannisra szavaz

Az RMDSZ a magyar választók „józan eszére” bízza, hogy kire szavaznak a romániai államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor elnök ugyanakkor a Krónikának elárulta: a hivatalban lévő elnök nevére üti majd a pecsétet.

A korábban általa irányított PNL székházában tartott sajtóértekezleten Johannis megismételte, hogy nem fogadja el a vitát Viorica Dăncilával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, ehelyett a jövő héten saját kampánystábjával szervez találkozót politológusokkal, véleményformálókkal és újságírókkal.

Az államfő kérdésre válaszolva közölte, Viorica Dăncilă „rosszul tájékozott” a tulajdonában lévő lakóházak ügyében, neki ugyanis „semmi gondja sincs, sem civil, sem bűnügyi területen”. „Nincs hat, öt ház van, időközben még egyik kiesett ezek közül. Ez a probléma akkor merült fel, amikor 2000-ben beléptem a politikába. Ezt azután hozta létre a PSD, hogy felhasználhassa a választási kampányban. Látják, hogy mennyire találékony a PSD! 2000 óta minden kampányban ezzel jönnek. Úgy gondolom, hogy időközben minden tisztázódott” – mondta Johannis, hozzátéve: „becsületesen és törvényesen” vásárolta meg ezeket az ingatlanokat, továbbá soha nem volt büntetőügyes abban az értelemben, hogy ellene nyomozás indult volna egy büntetőperben.

Az idei államfőválasztáson a PNL színeiben induló Johannis úgy vélekedett: az előre hozott parlamenti választások jelentik a legjobb megoldást Románia számára.

Emlékeztetett, hogy ő és a PNL volt az első, aki a Dăncilă-kabinet bukását követően az idő előtti megmérettetés mellett foglalt állást. „Az előre hozott választások a legjobb megoldás annak a politikai patthelyzetnek az áthidalására, amelybe a romániai politikai osztály jutott. Emellett ma is kitartok és világosan és felelősségteljesen kijelentem: igen, az előre hozott választások a legjobb megoldás a jelenlegi politikai helyzetre” – hangoztatta Johannis.

Az államfő sajnálatának adott hangot amiatt, hogy nem sikerült hamarabb lezárni a PSD-kormányzás időszakát, szerinte ebben az időszakban Románia számtalan lehetőségtől esett el. „Sikerült a külpolitikát az euro-atlanti eszmék mentén tartanom, és nagyon sajnálom, hogy nem volt alkalmam együttműködni egy olyan kormánnyal, amely a románokért dolgozik” – fogalmazott Johannis, első mandátuma legnagyobb megvalósításának nevezve a szociáldemokrata hatalom megdöntését.

A sajtótájékoztatón az elnök „nehéz pillanatnak” nevezte a Laura Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt vezetőjének leváltásáról szóló rendelet aláírását; szerinte Romániának „nem volt erre szüksége”, de a rendeletet alá kellett írnia, mert így szólt az alkotmánybíróság döntése. Arról is beszélt, hogy sok mindet meg lehet tenni a következő évben, de a Romániával szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV) aligha zárják le. Elismerte, „nem esett jól” neki, hogy az Európai Bizottság határozott különbséget tett Románia és Bulgária között az igazságszolgáltatás monitorozása terén.

Az újságírók a szabadidejéről is faggatták az államfőt, aki elmondta, az elmúlt öt év alatt háromszor volt szabadságon, de az alatt is dolgozott, mert szerinte Románia elnökének nem jár szabadság, ugyanis a munkáját senki nem veheti át. Az államfő hozzátette: az elmúlt két évben egyáltalán nem volt szabadságon, mert „Romániát védte a szociáldemokratáktól”. „Az elnöki palotában reggel kezdődik a munkanap, de nem lehet tudni, hogy mikor ér véget” – részletezte az államfő, aki abban reménykedik, a románok „szeretettel figyelték”, hogy néha kirándulni ment a hegyekbe, ahol turistákkal találkozott. 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
Hirdetés