Hirdetés

Szakértő: nem sérül a gyerek joga a tüntetésen

•  Fotó: Turnul Sfatului

Fotó: Turnul Sfatului

A Krónika által megkérdezett szakértő szerint nem követnek el törvénytelenséget azok a szülők, akik magukkal viszik gyerekeiket a korrupcióellenes demonstrációkra. Az ENSZ egyezménye kimondja: a gyerekeknek is joguk van a békés gyülekezéshez és egyesüléshez

Balogh Levente

Bede Laura

2017. február 16., 17:442017. február 16., 17:44

2017. február 16., 17:502017. február 16., 17:50

Róth Mária kolozsvári pszichológus úgy véli, mindez hozzátartozik a neveléshez, mivel a gyereknek látnia kell, hogy a szülő kiáll a jogaiért. Lapunk megkeresésére az egyetemi tanár hozzátette, akkor lehetne törvénytelenségnek nevezni a szülők eljárását, ha a gyerekek veszélyben lennének, de szerinte a mostani tüntetéssorozat békésen zajlik.

„Figyelembe véve, hogy az ENSZ Közgyűlése 1989-ben elfogadta a gyermekek jogairól szóló egyezményt, amely tartalmazza a részvételre való jogot is, a gyereknek joguk van jelen lenni békés demonstrációkon. A gyerekek jogai nem akkor sérülnek, amikor elmennek a szülőkkel protestálni, hanem amikor korlátozzák, kényszerítik vagy bántalmazzák őket\" – állapította meg a Krónikának a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munkásképző Karának tanára.

Az elmúlt napokban kormánypárti politikusok és a szakhatóság kereszttüzébe kerültek a tüntető gyerekek szülei azok után, hogy kiskorúak részvételével tartottak tiltakozó akciót február 4-én Bukarestben és az ország több nagyvárosában. Ekkor országszerte több ezer felnőtt gondolta úgy, hogy a gyerekét is bevonja a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet elfogadását ellenző megmozdulásokba. A bukaresti kormány épülete előtti tüntetésen a több ezer gyermek nagy része aszfaltrajzokkal foglalatoskodott, mások apró zászlókat lobogtattak, és olyan feliratokat tartottak a kezükben, mint: „Nem akarunk egy tolvajokkal tele országot\", „Kicsi vagyok, de ne nézzetek butának\".

Miközben a balliberális kormánnyal szembehelyezkedő Klaus Johannis jobbközép államfő nyilvánosan megdicsérte a gyerekes szülők kiállását, mások hevesen bírálták a gesztust. Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere és Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter felelőtleneknek nevezte a kiskorúakkal tüntető felnőtteket. A bírálók többsége a romániai gyerekvédelmi törvény ama cikkelyére emlékeztetett, miszerint a szülők, törvényes gyámok vagy bármilyen intézmény, szervezet „nem használhatja fel saját érdekében vagy valamely közhatóság döntésének befolyásolására\" a kiskorúakat. A jogszabályt megszegők 500 és tízezer lej közötti bírsággal is sújthatók.

Az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) a napokban átiratban kérte a megyei szervezeteket, közöljék a központtal, érkezett-e hozzájuk panasz olyan szülők ellen, akik kiskorú gyermekükkel vettek részt a tüntetéseken. A szakhatóság közölte, névtelen feljelentéseket kaptak, amelyben a gyermekjogvédelmi törvény alapján bepanaszoltak tüntetőket. A hatóság jelezte: miközben elismeri a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, egyetlen gyermeket sem szabad kitenni azon veszélyeknek, amelyek a szólásszabadság jogával élő felnőttekre leselkednek.

Lia Olguţa Vasilescu szerdán este közölte, a gyermekvédelmi hatóság nem szankcionálhatja a szülőket, erre csak a rendőrségnek van joga, a rendőrség azonosíthatja be a szabálysértőket és róhatja ki a bírságot. A munkaügyi miniszter elmondta, a panaszok egy részét egyes sajtóorgánumok, más részét civil szervezetek és magánszemélyek emelték, állítása szerint utóbbiak között nincsenek a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjai. Összesen 29 panasz érkezett, ezek közül azonban csak kettő jelöli meg név szerint, hogy ki ellen irányul: Nicuşor Dant, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét jelentették fel, amiért a kislányával tüntetett.

A vita odáig fajult, hogy sokan Johannis szemére vetették a gyermektelenségét, sőt Șerban Nicolae, a képviselőház jogi bizottságának PSD-s elnöke felemlegette azokat a – soha nem bizonyított – vádakat, miszerint a jelenlegi elnök a kilencvenes évek elején romániai kiskorúak külföldi örökbefogadását közvetítette pénzért. Mások viszont nevetségesnek tartják a vádakat, mivel az ENSZ 1989-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye többek között kimondja, hogy a gyerekeknek is joguk van a békés gyülekezéshez és egyesüléshez. Erre hivatkozva bocsátott ki egyébként csütörtökön a gyerektüntetést pártoló közleményt a Szeben megyei gyerekjogvédő hatóság.

Egyébként az ügy összeesküvés-elméleteknek is táptalajt adott, akadtak ugyanis, akik szerint a felnőttek bérelték a gyerekeket a kormánnyal szembeni hatékonyabb nyomásgyakorlás érdekében. Jól tükrözi a hazai közhangulatot, hogy közben állatvédők azért tettek feljelentést, mert az államfő lemondását követelő kormánypárti tüntetők egy alkalommal élő kuvikkal jelentek meg a Cotroceni-palota előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés