
Ahol létezik kerékpársáv, ott a rollerezőknek is azt kell használni
Fotó: Haáz Vince
A kerékpár-használathoz hasonló feltételek mellett lehet ezentúl elektromos rollerekkel közlekedni a romániai utakon. Az erről szóló sürgősségi rendeletet keddi ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
2020. február 04., 20:282020. február 04., 20:28
2020. február 05., 01:212020. február 05., 01:21
A kabinet a nagyvárosi forgalomban egyre népszerűbbé váló rollerezés körüli joghézagot számolta fel. Marcel Vela belügyminiszter szerint 2016 óta már csaknem kétszáz baleset okozói, illetve szenvedő alanyai voltak az elektromos rollerrel közlekedők, akik közül 37-en súlyos, 156-an könnyebb sérülést szenvedtek, egyikük pedig életét vesztette.
A közúti közlekedési szabályzatot módosító rendelet szerint elektromos rollernek minősülnek az óránként legalább 6, és legfeljebb 25 kilométeres sebesség elérésére képes, elektromos motor által meghajtott két- és háromkerekű járművek, amelyekkel csak 14. életévüket betöltött személyek közlekedhetnek utas nélkül, a kerékpárforgalom előtt nyitott közutakon.
Ahol létezik kerékpársáv, ott a rollerezőknek is azt kell használni, egyébként pedig azokon az utakon közlekedhetnek, amelyeken a megengedett sebesség nem haladja meg az 50 kilométert óránként.
A bukaresti belügyminisztérium szerint Románia a nyolcadik európai uniós tagállam – Németország, Ausztria, Belgium, Dánia, Olaszország Franciaország és Hollandia után – amely szabályozza az elektromos rollerek használatát.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A romániaiak 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország, és mindössze 16 százalékuk vélekedik úgy, hogy jó irányba tart – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató intézet október 21. és 26. között végzett felméréséből.
szóljon hozzá!