Hirdetés

Szabadlábra helyezték Sebastian Ghițát, nem hagyhatja el Belgrádot

Kétszázezer eurós óvadék kifizetése ellenében szabadlábra helyezték pénteken a szerb hatóságok Sebastian Ghiţă volt képviselőt.

Krónika

2017. május 26., 18:442017. május 26., 18:44

Belgrádi hivatalos források szerint megtiltották Ghiţának, hogy elhagyja a szerb fővárost, ugyanakkor minden hónap elsején és 15-én jelentkeznie kell a rendőrségen mindaddig, amíg tart az ellene folytatott eljárás, számolt be az Agerpres. Ezt azért indították ellene a szerb hatóságok, mert hamis iratokkal igazolta magát.

Az ügyben tartott, május 19-i kihallgatáson a volt képviselő azt kérte a szerb bíráktól, ne hagyják jóvá a román igazságügyi minisztérium kiadatási kérelmét, mivel hazájában politikai okokból üldözik. A Tanjug szerb hírügynökség szerint

Hirdetés

amennyiben Sebastian Ghiţă nem tartja be a bíró és az ügyész által megszabott feltételeket, a 200.000 eurót elkobozzák.

A bukaresti parlamentbe 2012-ben a PSD színeiben bejutott, majd a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia (PRU) alakulatba átigazolt politikus tavaly vesztette el képviselői mandátumát és az ezzel járó mentelmi jogát, amikor a PRU nem jutott be a törvényhozásba. A Victor Ponta volt kormányfővel jó barátságot ápoló Sebastian Ghiță tavaly decemberig tagja volt a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti szakbizottságnak, és a román média szerint a Román Hírszerző Szolgálathoz (SRI) fűződő kapcsolatai is szerepet játszhattak abban, hogy informatikai cégei állítólag futószalagon nyertek nemzetbiztonsági jellegű, eurómilliós állami megbízásokat.

korábban írtuk

Ghiță: Romániában politikai okokból üldöznek
Ghiță: Romániában politikai okokból üldöznek

Kiadatásának megtagadását kérte pénteken a szerb hatóságoktól a többrendbeli korrupcióval gyanúsított Sebastian Ghiță volt PSD-s parlamenti képviselő Belgrádban a román kiadatási kérelem elbírálásáról dönteni hivatott illetékes szerb bíróság előtt.

Florian Coldea altábornagyot, a SRI volt igazgatóhelyettesét januárban éppen amiatt helyezték tartalékos állományba, hogy Ghiță kompromittáló információkat tett közzé róla. Kiderült, hogy a politikus fizette Coldea külföldi nyaralását, másrészt Ghiță azzal vádolta a SRI igazgatóhelyettesét, hogy Laura Kövesivel, a DNA vezető ügyészével együtt egy külföldi szövetséges titkosszolgálat ügynökeiként, politikai megrendelésre, befolyásukkal visszaélve döntenek arról, ki ellen induljon bűnvádi eljárás Romániában.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés