
Tudorel Toader
Fotó: Digi24.ro
A legfőbb prioritás az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által a romániai börtönviszonyokat elmarasztaló ítélet nyomán szükséges lépések megtétele. Ennek értelmében csütörtökön hatályba lép a 2017/169-es törvény, amelynek értelmében már csütörtöktől minden 30 olyan nap után, amelyet az elítéltek nem megfelelő börtönkörülmények között töltöttek, hat napot elengednek a büntetésükből – közölte szerdán Tudorel Toader igazságügy-miniszter.
2017. október 18., 17:532017. október 18., 17:53
2017. október 18., 18:252017. október 18., 18:25
Ez azt jelenti, hogy
Toader elmondta, koherens tervet dolgoztak ki a börtönökben tapasztalható zsúfoltság enyhítésére, a tervet pedig januárban ismerteti az EJEB illetékeseivel. Többek között olyan törvénytervezeten is dolgoznak, amely lehetővé teszi, hogy a büntetés egy részét vagy egészét otthonában, elektronikus nyomkövetőt viselve töltse le az elítélt.
A miniszter azt is közölte szerdán, hogy elkészült az igazságügy működését szabályozó törvényekhez kidolgozott módosító javaslatokkal, amelyek kapcsán minden nyilvános vitán részt kíván venni. A kormánykoalíció pártjai szerdán úgy döntöttek, hogy a módosító javaslatokat nem a kormány nevében terjesztik a parlament elé, hanem képviselői beadványként.
Toader elmondta, október 26-án egyeztet az Európai Bizottság első alelnökével a tervezetről.
„Újdonság, hogy október 26-án találkozom az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal, akivel részletekbe menően tárgyalunk majd a tervezetben javasolt megoldásokról” – mondta Toader.
Mint arról beszámoltunk, számos bíró és ügyész bírálta a módosító javaslatokat. Azt kifogásolják, hogy az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet a szakmai szervezetekkel és a civil társadalom képviselőivel való előzetes egyeztetés, illetve bármiféle hatástanulmány készítése nélkül terjesztette elő a szakminiszter.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szeptember 28-án kedvezőtlenül véleményezte a tervezetet. A tervezetet Klaus Johannis államfő is bírálta, mivel az kizárná az ország elnökét a főügyészek kinevezési folyamatából.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!