
Szemmel látható hasonlóság. Balra a spanyolországi, jobbra a mamaiai logó
Fotó: Dobrogealive.ro
Mamaia-Konstanca desztinációmenedzsmentjének szervezete (OMD) szombaton bejelentette, hogy visszavonja a város pénteken ismertetett turisztikai logóját, mert megegyezik egy spanyolországi lakóparkéval.
2023. július 15., 19:122023. július 15., 19:12
2023. július 15., 19:122023. július 15., 19:12
A döntés előzményeként a helyi sajtó megírta, hogy az önkormányzati szervezet 16 ezer autót fizetett egy kolozsvári cégnek egy olyan logóért, amelyik mindössze 15 euróért letölthető az internetről. Szombaton a konstancai polgármesteri hivatal pontosította a sajtóban megjelenteket. Közleményük szerint 16 ezer eurós értékű szerződést kötöttek a kolozsvári céggel, amelyik 800 eurót kért a logó megalkotásáért és a fennmaradó összegért vállalt más, arculattervezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat is.
A hivatal közölte azt is, hogy egy lejt sem fizettek még ki a kolozsvári cégnek. Emlékeztettek arra, hogy a vállalkozás kilenc logóváltozatra tett javaslatot, ezekből választotta ki az OMD a pénteken ismertetett variánst.
„Sajnos nem volt kapacitásunk utánanézni annak, hogy a kiválasztott logó eredeti-e vagy sem” – olvasható a közleményben, amely szerint a város egy új logó elkészítését rendelte meg.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
szóljon hozzá!