Hirdetés

Sorin Grindeanu megkapta a selyemzsinórt

Liviu Dragnea •  Fotó: Facebook

Liviu Dragnea

Fotó: Facebook

Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a kormányprogram gyakorlatba ültetésének hiányosságai miatt Sorin Grindeanu miniszterelnök lemondását kérte, és közölte vele, hogy megvonja tőle a politikai támogatást – értesült több bukaresti hírügynökség hivatalosnak mondott forrásokból.

Balogh Levente

2017. június 13., 17:572017. június 13., 17:57

Dragnea hétfőn este a párt bukaresti székházában találkozott Grindeanuval, illetve a kormány egyes tagjaival, és közölte: többek között a Fejlesztési és Beruházási Szuverén Alap megvalósításának elmulasztása miatt kérte a kormányfő lemondását.

Grindeanu ugyanakkor közölte vele: nem hajlandó lemondani.

Hirdetés

Eközben bukaresti lapértesülések szerint a PSD országos végrehajtó testületének szerdai ülésén dőlhet el a miniszterelnök sorsa. PSD-n belüli források szerint Liviu Dragnea pártelnök ezen az ülésen viheti keresztül arra irányuló szándékát, hogy eltávolítsa a kabinet éléről Sorin Grindeanut.

A lehetséges utódok között fölmerült Carmen Dan belügyminiszter neve, aki azonban kedden ezt cáfolta.

Eközben Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) ügyvezető elnöke azt állította: olyan információkhoz jutott többek között PSD-s forrásokból is, hogy Dragnea RMDSZ-es miniszterelnök-jelöltet nevezne meg. Ezt aggasztónak nevezte, megjegyezve, ha Dragnea nem bízik a saját párttársaiban, akkor sem az a megoldás, hogy RMDSZ-es politikust jelöljön miniszterelnöknek.

korábban írtuk

Kelemen az RMDSZ-es kormányfőállítás híréről: Tomac szívott valamit
Kelemen az RMDSZ-es kormányfőállítás híréről: Tomac szívott valamit

Badarságnak nevezte Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Népi Mozgalom Párt (PMP) parlamenti képviselője, Eugen Tomac keddi nyilatkozatát, miszerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke RMDSZ-es miniszterelnököt tervez jelölni Sorin Grindeanu helyére.

A felvetésre Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke nem kevés iróniával reagált. „Megkérdezték tőle, mit szívott ma reggel, mit szívott fel az orrán keresztül?" – mondta újságíróknak, megjegyezve, elfogadhatatlan, hogy egy politikai vezető ilyen ostobaságokat dob be a köztudatba, ugyanakkor mégsem kellene az RMDSZ-t „természeti katasztrófának” tekinteni, hiszen az RMDSZ tagjai is román állampolgárok.

Hozzátette: nem kapott hivatalos formában kormányra lépési felkérést, ezért nincs amiért spekulációkba bocsátkozni. Leszögezte: jelenleg nem állnak fenn a kormányra lépés feltételei, amíg létezik a koalíció, a kormány és van miniszterelnök, addig nincs miért a kormányra lépésről spekulálni.

Arra a felvetésre, hogy Liviu Dragnea arról beszélt: az RMDSZ kormányra lépését szeretné, úgy reagált:

nem az ő dolga, hogy Dragnea vágyálmait boncolgassa.

Megjegyezte: a kormányt csakis bizalmatlansági indítvánnyal lehet megbuktatni.

Sorin Grindeanu •  Fotó: Facebook Galéria

Sorin Grindeanu

Fotó: Facebook

Mint arról beszámoltunk, Dragnea már korábban bejelentette, hogy a kormány hivatalba lépését követően fél év elteltével a koalíciós pártok kiértékelik a kabinet tagjainak tevékenységét, a fő szempont pedig az, milyen mértékben sikerült megvalósítaniuk a kormányprogram célkitűzéseit.

korábban írtuk

Érik Sorin Grindeanu kormányfő leváltása
Érik Sorin Grindeanu kormányfő leváltása

A miniszterelnök és a PSD elnöke a médiában üzenget egymásnak a kormány kiértékelése kapcsán, amely nyomán a miniszterelnököt akár le is válthatja a kormánypárt.

Keddi hírek szerint

a „vizsgán” csak Carmen Dan belügy-, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi és Petre Daea agrárminiszter ment át.

Ugyanakkor párton belüli források szerint Dragneát aggasztja, hogy Grindeanu egyre önállóbban dönt bizonyos kérdésekben, és nem osztja az elégedetlenségét egyes miniszterek eredményeit illetően. Ezért párton belüli hatalma demonstrálása érdekében szeretne megszabadulni a miniszterelnöktől.

Az Adevărulnak PSD-s források úgy nyilatkoztak, ha Dragnea a kiértékelés vasárnap esti lezárását követően ígéretéhez híven egyenként el is beszélget a miniszterekkel, az csupán a sajtónak szóló figyelemelterelés, a döntést ugyanis nem ez alapján hozza meg.

A párt alelnökeiből és területi vezetőiből álló végrehajtó testületben elsöprő többségben levő híveivel végeztetheti el a „piszkos” munkát:

valamelyikük elégedetlenségének ad hangot Grindeanu eredményei kapcsán, mire Dragnea – mondván, hogy nincs más választása, teljesítenie kell „a párt kérését" – szavazásra bocsátja a kormány sorsát, a testület pedig minden bizonnyal megvonná a politikai bizalmat Grindeanutól.

Csakhogy a miniszterelnöknek nem kötelező emiatt távoznia – hasonlóan járt el 1999-ben Radu Vasile, amikor a Parasztpárt megvonta tőle a bizalmat, de nem mondott le. A lap forrása szerint ha Dragnea meg akar szabadulni Grindeanutól, szavazásra bocsátja a felvetést, hanem, akkor nem lesz voksolás.

Kormányközeli források szerint

ha Grindeanu nem hajlandó lemondani, ez esetben a PSD számára a bizalmatlansági indítvány benyújtása maradna a megoldás.

Csakhogy ebben az esetben többszörösen megnehezítenék saját dolgukat, mivel Klaus Johannis államfőnek jogában áll elutasítani a PSD miniszterelnök-jelöltjét, ahogy azt az év elején Sevil Shhaideh esetében is tette. Ugyanakkor van olyan miniszter, aki lemondana, ha Grindeanu vonakodása nyomán a párt ezt kérné. Gabriel Petrea társadalmi párbeszédért felelős tárcavezető közölte: ebben az esetben távozna, mivel tisztségét „nem otthonról hozta”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés