
A negyedik jelentkező. Siegfried Mureșan várható jelölését megelőzően, a korábbi szociáldemokrata kormány három biztosjelöltjét is visszautasították
Fotó: Facebook/Siegfried Muresan
Siegfried Mureșan európai parlamenti (EP-)képviselőt, az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnökét jelölheti az új jobbközép bukaresti kormány az Európai Bizottságba – közölték kedden a kormánypárttól származó értesüléseikre hivatkozva romániai hírforrások.
2019. november 05., 16:242019. november 05., 16:24
A román parlament hétfőn bizalmat szavazott a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ludovic Orban pártelnök vezette kormányának, így elhárult az akadálya annak, hogy Bukarest új biztosjelöltet javasoljon.
Az akkor még teljes jogkörrel működő Dăncilă-kormány első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt szeptember végén összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az EP jogi bizottsága. Dăncilă – akitől október 10-én vonta meg a bizalmat a bukaresti parlament – időközben másik két szociáldemokrata biztosjelölttel is próbálkozott. Brüsszel azonban arra várt, hogy lezáruljon a román belpolitikai válság, és legitim kormány kerüljön az ország élére.
Johannist öt éve a PNL éléről választották államfővé, és nem titkolta, hogy „sajátjának” tekinti a volt pártja által most megalakított bukaresti kormányt.
A 38 éves, vajdahunyadi születésű, közgazdászi oklevéllel rendelkező Siegfried Mureșant is a PNL jelöltlistájáról választották meg az EP-be, ahol idén májusban második mandátumát kezdte meg.
Ludovic Orban több ízben leszögezte: egyik legsürgősebb miniszterelnöki teendőjének tartja, hogy javaslatot tegyen egy új román európai biztosra, ugyanakkor azt ígérte, hogy a jelölt személyéről mind az államfő, mind a parlament véleményét kikéri.
A bukaresti sajtó úgy tudja: Orban kedd este, legkésőbb szerda reggel küld levelet Ursula von der Leyennek, az EB megválasztott elnökének Bukarest új európai biztosjelöltjéről.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!