Hirdetés

Röviden

Gazda Árpád

2006. február 03., 00:002006. február 03., 00:00

Ártatlan Romanitza
Iovan férje
Nem indul bűnvádi eljárás Adrian Iovan, Romanitza Iovan neves román divattervező férje ellen, aki tavaly októberben lelőtte a házukban lopáson ért betörőt. Erről a bukaresti ügyészek döntöttek, akik szerint csupán jogos önvédelem történt. Florian Bogdan Iancu – akiről kiderült, hogy visszaeső bűnöző – egy nyitott alagsori ablakon keresztül hatolt a házba, néhány ékszert és egy órát vett el, azonban észrevették, amikor a hálószobába akart belépni. A férj értesítette a rendőrséget, majd puskát ragadva a menekülő tolvaj után szaladt. A betörőt dulakodás közben érte fejlövés. Utólag különböző sajtótermékek azt próbálták bebizonyítani, hogy szándékos emberölésről volt szó, és hogy a Iovan házaspár ismerte a betörőt.

Zsarolták George Copost?
Sorin Roºca-Stãnescu újságíró, Liviu Luca, a Rompetrol szakszervezeti vezetője és Sorin Ovidiu Vântu üzletember egyaránt azzal zsarolta George Copos miniszterelnök-helyettest, hogy írja alá a Petrom részvényeinek nyolc százalékát az alkalmazottaknak juttató dokumentumot – jelentette ki csütörtökön Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke. Mindhárman tagadják azonban a vádat, és pert kívánnak indítani az ügy tisztázása érdekében. Copos lapzártánkig nem kommentálta az ügyet. Voiculescu szerint egyébként a kormányfőhelyettes azért nem tárta fel a zsarolást, mert nem rögzítette a telefonbeszélgetést, így nincs bizonyítéka.

Nem fenyegetik
szankciók Iránt?
Nem fenyegetik nemzetközi szankciók Iránt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) kormányzótanácsának bécsi rendkívüli ülésén még akkor sem, ha a testület az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja az iráni atomprogram kérdését – derült ki csütörtökön a zárt ajtók mögötti ülés egyes résztvevőinek bécsi sajtónyilatkozataiból. A kormányzótanács pénteken dönt a határozati javaslatról.

Hibaigazítás
Az Időben elkészülnek a magyar tankönyvek? című, február 2-i lapszámunkban megjelent írásunkba két sajnálatos tévedés is csúszott. A T3-Stúdió neve helyesen T3 Kiadó, a pályázaton pedig nem egy, hanem két román kiadó vesz részt. Az érintettektől elnézést kérünk.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Japánsztrájk az egészségügyben a készülő bértörvény miatt

Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.

Japánsztrájk az egészségügyben a készülő bértörvény miatt
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kelemen: az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz a Tomac-kormánynak, nem vagyunk politikai mazochisták

Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Kelemen: az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz a Tomac-kormánynak, nem vagyunk politikai mazochisták
2026. június 09., kedd

Simion azt firtatja, mennyire támogatják az emberek Nicușor Dan hivatalból való felfüggesztését

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.

Simion azt firtatja, mennyire támogatják az emberek Nicușor Dan hivatalból való felfüggesztését
2026. június 09., kedd

Volt miniszterelnök a Tomac-kormányról: már a parlamenti választás eredményét is érvénytelenítik

Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.

Volt miniszterelnök a Tomac-kormányról: már a parlamenti választás eredményét is érvénytelenítik
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Tomac elárulta tervezett kormánya néhány tagjának nevét, bár kétséges, hogy bizalmat kapnak a parlamentben

Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.

Tomac elárulta tervezett kormánya néhány tagjának nevét, bár kétséges, hogy bizalmat kapnak a parlamentben
2026. június 08., hétfő

Kormányalakítás: a PSD nemet mond az adóemelésre és a bércsökkentésre

Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.

Kormányalakítás: a PSD nemet mond az adóemelésre és a bércsökkentésre
2026. június 08., hétfő

FRISSÍTVE – Tomac bízik az USR-ben, Fritz szerint erre kevés az esély

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.

FRISSÍTVE – Tomac bízik az USR-ben, Fritz szerint erre kevés az esély
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Nem kapja vissza telefonját a DNA-tól a korrupcióval gyanúsított román vezérkari főnök

A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.

Nem kapja vissza telefonját a DNA-tól a korrupcióval gyanúsított román vezérkari főnök
2026. június 08., hétfő

Bolojan nem kecsegtette Tomacot sok jóval a kormányalakításról szóló egyeztetésen

Egy olyan kormány, amely nem támaszkodik kifejezett politikai támogatásra, nem jelent megoldást Románia számára – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után.

Bolojan nem kecsegtette Tomacot sok jóval a kormányalakításról szóló egyeztetésen
2026. június 08., hétfő

Románia alaposan megdorgálta Ukrajnát a konstancai kikötőben felrobbant ukrán drón miatt a védelmi miniszter szerint

A román fél „írásban és szóban is megfogalmazott, meglehetősen határozott” álláspontot közvetített Ukrajna felé a konstancai kikötőben felrobbant drón miatt – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia alaposan megdorgálta Ukrajnát a konstancai kikötőben felrobbant ukrán drón miatt a védelmi miniszter szerint
Hirdetés
Hirdetés