
Rovana Plumb PSD-s politikusnak „megmentették a bőrét" a parlamenti képviselők
Visszaélés eredménye az ellenem összeállított bűnvádi dosszié – jelentette ki az alsóház plénumában kedden Rovana Plumb szociáldemokrata párti képviselő. A képviselők elutasították a volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárás beindítását.
2017. október 17., 13:542017. október 17., 13:54
2017. október 17., 13:582017. október 17., 13:58
A képviselőház az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra vonatkozó kérelméről tárgyalt, hogy hagyják jóvá az európai uniós alapokért felelős minisztérium éléről a múlt héten lemondott politikus elleni bűnvádi eljárás elindítását. „Sajnos arra kényszerülök, hogy egy olyan bűnügyi dossziéról beszéljek önök előtt, amelynek nézőpontom szerint nem is kéne léteznie és egy visszaélés eredménye” – mondta a plénum előtt felszólaló Rovana Plumb.
Plumb hozzátette, ártatlannak vallja magát, majd arra kérte képviselőtársait: szavazzanak lelkiismeretük szerint. A képviselők ennek megfelelően voksoltak, elutasítva a volt miniszter ellen szorgalmazott bűnvádi eljárást, amit a politikai döntés miatt nem indíthat be a DNA. A honatyák közül 99-en szavaztak az DNA kérelmének jóváhagyása mellett, míg ellene 184-en.
Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze szeptember 22-én kérte a képviselőház hozzájárulását, hogy hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanújával bűnvádi eljárást indíthasson Rovana Plumb volt miniszter ellen. A vádhatóság szerint törvénytelen módon utalták át a Dunán lévő Belina-sziget és a folyam Pavel-ága egy részének tulajdonjogát a Teleorman megyei önkormányzatnak, amely utólag egy kereskedelmi társaságnak adta bérbe a kérdéses területeket.
Hétfőn a képviselőház jogi bizottsága negatívan véleményezte a DNA kérelmét a Rovana Plumb elleni bűnvádi eljárás elindításához szükséges parlamenti jóváhagyásról. Ioan Cupşa nemzeti liberális párti képviselő tájékoztatása szerint 14-en szavaztak a DNA kérelmének elutasítására, 9-en jóváhagyták volna azt.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!