
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Craiován járt február 18-a és 22-e között az az olasz állampolgár, akiről Olaszországba való visszatérte után kiderült, hogy koronavírussal fertőzött – közölte a bukaresti külügyminisztérium.
2020. február 25., 20:262020. február 25., 20:26
2020. február 26., 11:542020. február 26., 11:54
A tárca szerint a román hatóságok elindították az ilyen esetekben alkalmazott eljárást, járványügyi vizsgálatot kezdeményeznek, és elrendelik az érintettek karanténba helyezését vagy elszigetelését.
Kiderült az is, hogy az olasz állampolgár a craiovai repülőtéren szállt le, ugyanakkor Gorj megyében szállt meg. Itt többek között az anyósával és más személyekkel találkozott. Adrian Streinu Cercel, a bukaresti Matei Balș Járványtani Intézet igazgatója az esettel kapcsolatban elmondta, kicsi annak a kockázata, hogy a beteg másokat is megfertőzött Romániában, így nincs ok agodalomra.
Ezzel egy időben Rómában bejelentették, hogy újabb három ember halt meg az új típusú koronavírus-fertőzés miatt Észak-Olaszországban kedden, így tízre emelkedett a betegségben elhunytak száma. Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hatóság vezetője közölte, a három újabb halottat a leginkább érintett olasz régióból, Lombardiából jelentették. A tájékoztatás szerint 80-as éveikben járó emberekről van szó.
A legfrissebb adatok szerint 322-re emelkedett a fertőzöttek száma Itáliában. A hétfő esti jelentések még hét halálos áldozatról és 222 megbetegedettről szóltak. Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter közölte: az Olaszországgal szomszédos államok nem zárják le határaikat. „Megállapodtunk, hogy nyitva tartjuk a határokat, mert azok lezárása aránytalan és nem hatékony intézkedés lenne jelen pillanatban” – mondta Speranza újságíróknak, miután uniós egészségügyi miniszterekkel találkozott Rómában.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
szóljon hozzá!