
Iohannis: „nagyon hasznos” egy ilyen dokumentum, mert rávilágíthat a hiányosságokra és a jó megoldásokra is.
Fotó: Presidency.ro
Románia üdvözli az Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatott jogállamisági jelentését, az ebben jelzett hibák kijavítására törekszik, és helyesli, hogy az európai uniós támogatások folyósítását a jogállamisági alapelvek betartásától tegyék függővé – mutatott rá Klaus Iohannis államfő.
2020. szeptember 30., 20:122020. szeptember 30., 20:12
2020. szeptember 30., 21:562020. szeptember 30., 21:56
A román elnök szerdai sajtóértekezletén úgy értékelte: ilyen, minden tagállamra kiterjedő elemzésre van szükség a sajtószabadság és jogállamiság érvényesülése tekintetében az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) helyett, amely szerinte
Az EB tagfelvételük (2007) óta tartja megfigyelés alatt az igazságügy helyzetét a két országban, ajánlásokat fogalmazva meg számukra félévente vagy évente publikált országjelentéseiben.
– mondta Iohannis.
A jobboldali elnök felidézte, hogy a PSD által 2017-ben indított igazságügyi reformot ő maga, a román civil társadalom, az akkori parlamenti ellenzék és az európai intézmények is élesen bírálták, és csak együttes erővel sikerült megakadályozniuk az igazságszolgáltatás „leigázását”, politikai felügyelet alá kényszerítését.
– mondta Iohannis.
Az igazságügyi minisztérium honlapján szerdán közzétett, jövő év március 31-ig közvitán lévő törvénytervezetek egyebek mellett az ügyészek függetlenségének, a vádhatósági vezetők átlátható kiválasztásának, a politikai befolyás csökkentésének kérdését próbálják rendezni.
Az EB jogállamisági jelentéséről Iohannis azt mondta: „nagyon hasznos” egy ilyen dokumentum, mert rávilágíthat a hiányosságokra és a jó megoldásokra is. Hozzátette: ő maga, a bukaresti kormány és a „demokratikus pártok” is azon vannak, hogy maradéktalanul érvényesítsék a jogállamiság elveit, olyannyira, hogy Románia követendő példává váljék mások számára is.
Iohannis szerint elemezni, tanulmányozni szükséges, és „végső soron szavazni” kell arról, miként érvényesül a jogállamiság a tagállamokban, és ettől kell függővé tenni az európai támogatások folyósítását.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
szóljon hozzá!