
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter
Fotó: Rab Zoltán
Románia a járvány stabilizálásának időszakában van – jelentette ki szombaton Konstancán Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
2020. augusztus 22., 19:222020. augusztus 22., 19:22
2020. augusztus 22., 19:232020. augusztus 22., 19:23
A tárcavezető szerint erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a járványgörbe lefelé induljon.
Amikor újságírók a vendéglők nyitva tartásáról kérdezték, miután már a teraszokon hideg lesz, a miniszter azt válaszolta, hogy az étkezdék és vendéglők belső termeit akkor nyitják majd meg, amikor két héten keresztül folyamatosan csökken az új esetek száma.
Nelu Tătaru a járványtani szűrést segítő „egyszerű” dolognak nevezte a szülők által az iskolakezdéskor kitöltendő felelősségnyilatkozatot, amely szerinte a gyerekek biztonságát szolgálja.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!