
Sok, de mégis kevés. A román védelmi tárca költségtevésének csupán mintegy 20 százalékát költik a hadsereg felszerelésére
Fotó: Román védelmi minisztérium
Románia védelmi költségvetésének csupán 20 százalékát fordítják a hadsereg felszerelésére – közölte a bukaresti védelmi minisztérium egy képviselőházi interpellációra adott válaszában.
2025. január 14., 18:312025. január 14., 18:31
A hadsereg felszerelésére szánt összegekről közzétett adatok szerint Románia 2024-ben több mint 13 milliárd lejt – mintegy 2,6 milliárd eurónak megfelelő összeget – költött „állóeszközök és katonai technológia” beszerzésére. Románia becsült bruttó hazai terméke 2024-ben 350 milliárd euró volt.
„Románia továbbra is teljes mértékben elkötelezett a védelem korszerűsítése mellett, az erre elkülönített költségvetési összeg, amely a bruttó hazai termék több mint 2 százalékát teszi ki, és amelynek 20 százalékát felszerelésre fordítják, tükrözi a NATO védelmi beruházási vállalását” – áll a védelmi tárca válaszában.
Angel Tîlvăr védelmi miniszter azt mondta, elégedett a tavalyi költségvetés végrehajtásával, amely közel 100 százalékos. A miniszter szerint a tárca a GDP 2,28 százalékának megfelelő előirányzatot kapott, és 2,26 százalékot költött el.
„A tavalyi költségvetés végrehajtása közel 100 százalékos lesz, mert a minisztérium megtette azokat a dolgokat, amelyek lehetővé teszik a 2023-as költségvetésnél magasabb szintű végrehajtását, és szerintem ez jó dolog, mert így a hadsereg által elvárt, általunk kívánt dolgokat a magunk által meghatározott ütemben tudtuk elvégezni” – mondta Angel Tîlvăr.
„A biztonsági kihívások, a biztonsági környezet miatt késések vannak a katonai felszerelések szállítása tekintetében, egy nagyon egyszerű okból: a kereslet exponenciálisan megnőtt” – mondta Tîlvăr.
Mint ismeretes, a NATO alapszerződése értelmében a tagállamoknak a bruttó hazai termék 2 százalékát kell védelmi célokra küldeniük, azonban Donald Trump megválasztott amerikai elnök múlt héten felvetette, hogy ezt az arányt 5 százalékre kellene növelni.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!