
Csalódottságát fejezte ki a román külügyminisztérium szóvivője, Paul Ciocoiu Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozata miatt, amelyet a román hatóságokat „provokáló” kijelentések közé sorol Ciocoiu.
2017. június 09., 16:402017. június 09., 16:40
2017. június 09., 16:502017. június 09., 16:50
„Hozzászoktunk már a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrégiben tett nyilatkozataihoz, mint ahogyan más magas rangú magyar hivatalosságok nyilatkozataihoz is, amelyeket az 1920-as trianoni békeszerződés évfordulóján, június 4-én tesznek. Sajnáljuk, hogy ilyen nyilatkozatok születtek, és csalódottságunkat fejezzük ki amiatt, hogy
Ugyanolyan aggasztó számunkra a budapesti hivatalosságok azon retorikája is, amellyel megkérdőjelezik a világháborúk után Európában kialakult jogrendet, amely a régió biztonságának és stabilitásának garanciája” – nyilatkozta az Agerpres által idézett külügyi szóvivő.
Ciocoiu hangsúlyozta,
és a két állam közti stratégiai partnerség megerősítését és maximális kihasználását szeretnék elérni. A szóvivő szerint ezt bizonyítja az is, hogy külügyminiszteri kinevezése után Teodor Meleşcanu első útja Budapestre vezetett, és első román külügyminiszterként részt vett a magyar diplomaták éves gyűlésén.
A szóvivő kijelentette, a jó szomszédság lényege a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd, a diplomáciai csatornák kapacitálása az államok közti érzékeny témák megbeszélésére, amit a román fél folyamatosan szorgalmazott.
„A budapesti hatóságok párbeszédet elutasító magatartását, az egyoldalú, provokáló nyilatkozatokat csak bírálat érheti, hiszen ezek egyáltalán nem járulnak hozzá a kölcsönös bizalom és a két társadalom közti tolerancia fokozásához” – tette hozzá Paul Ciocoiu az Agerpres szerint.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szarvason elmondott beszédében kifejtette: a magyarok ma nem akarnak határrevíziót, etnikai feszültséget, vagy újabb háborúkat, de ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrik a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését.
„Mikor látunk végre szlovák kormányfőt vagy román elnököt részvétet nyilvánítani, együttérzést kifejezni június 4-én a magyar nagykövetségen? Mert olyan magyar miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott Nagy-Románia születésnapjára" – jelentette ki Lázár János.
A politikus szerint itt az ideje, hogy Magyarország szomszédai, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője. „Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken, hagyjuk ezeket a régi dolgokat" – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A fideszes politikus úgy vélekedett, a magyar sebek akkor fognak behegedni, ha nem nyitják fel újra meg újra, és ha a szomszédos államok vezetői, és a közös Európa dolgában illetékes politikusok végre megértéssel és tisztelettel fordulnak a magyarok nemzeti érzékenysége felé. „Ha végre megadják a tiszteletet minden magyar embernek (...) Igenis, ma is mondhatjuk: Igazságot Magyarországnak!" – idézte az MTI Lázár János szavait.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!