
Bírálat. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Nicuşor Dan államfőnek (képünkön) markánsabb külpolitikát kell folytatnia
Fotó: presidency.ro
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki hangsúlyozta a Washingtonnal való szoros kapcsolat stratégiai fontosságát is.
2025. október 20., 11:592025. október 20., 11:59
„Nicuşor Dan esetében az egyetlen kérdés, legalábbis számomra, hogy végre lesz-e külpolitikánk vagy sem. Jelenleg Románia nem számít, és ez nem Nicuşor Dan hibája, mivel ő csak négy hónapja elnök.
– mondta az RMDSZ elnöke vasárnap este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva.
Az RMDSZ elnöke rámutatott, hogy
„Véleményem szerint Romániának nincs külpolitikája” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Az elnök szabályokkal és protokollal kapcsolatos ügyetlenségét illetően Kelemen Hunor elmondta, hogy ez nem probléma, amikor az elnökről vagy az elnökségről van szó, mert ezek emberi kérdések.
„Meg kell szoknia ezt a pozíciót. Korábban nem volt elnök, és igen, ilyen kérdések felmerülnek, de nem szabad kihazsnálni, és nem szabad összehasonlítani Bidennel, aki az amerikai elnök volt, mert ez két teljesen különböző dolog„ – tette hozzá az RMDSZ vezetője.
Azt is elmondta: Nicuşor Dan „nagyon türelmes és meg akarja érteni a dolgokat”.
„Meg kell szoknia ezt a szerepet. (...) Az elnök megpróbál minden kérdést megérteni, és ezért sok időt áldoz.
– mondta Kelemen Hunor.
Figyelmeztetett, hogy az alkotmánybíróságnak a bírói és ügyészi nyugdíjak reformjáról hozott döntése komoly vitát válthat ki a kormánykoalícióban, bár nem számít Ilie Bolojan miniszterelnök lemondására.
Kijelentette, hogy a törvény esetleges elutasítása inkább a kormány morális legitimitásának kérdését vetné fel, nem politikai vagy jogi értelemben kérdőjelezné meg a legitimitását.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
szóljon hozzá!