
Lucian Romașcanu kritikával illette a kormányt amiatt, ahogyan a koronavírus-járványt kezelte a veszélyhelyzet idején
Fotó: Gov.ro
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a veszélyhelyzet legfeljebb 15 napos meghosszabbításába egyezik bele, és nem fogja megszavazni a parlamentben a kormány határozatát jóváhagyó törvényt, csak ha az egy sor olyan intézkedést tartalmaz, amelyeket a szociáldemokraták javasolnak, jelentette ki vasárnap Lucian Romaşcanu, a párt szóvivője.
2020. június 14., 17:552020. június 14., 17:55
„Mi már eldöntöttük, a végső döntést pedig holnap hozzuk meg a végrehajtó bizottságban: egy meghatározott időszakra szóló közbülső állapot bevezetését támogatjuk, amely biztosítaná az átmenetet a normalitásba, és amely csupán a lakosság egészségének védelmében betartandó előírásokat tartalmaz, semmi mást” – magyarázta Romaşcanu a párt székhelyén tartott vasárnapi sajtótájékoztatón.
Hozzáfűzte, arra is szükség van ugyanakkor, hogy a hatóságok esetenként biztonsági intézkedéseket hozzanak ott, ahol ezekre szükség van.
– mondta Lucian Romaşcanu.
Hangsúlyozta, a PSD javasolni fog néhány módosítást a kormányhatározat jóváhagyásáról szóló törvényhez: az átmeneti intézkedések időtartama legfeljebb 15 nap legyen;
Ezek nélkül a módosítások nélkül a PSD nem fogja megszavazni a törvényt, nyomatékosította Romaşcanu.
Ahogy parlamenti többséget szerzett a kormány, hogy a Victoria-palotába jusson, meg kell szereznie a többséget, hogy átvigye törvényeit a parlamentben, szögezte még le a PSD szóvivője.
„Az Orban-kormány nem tesztelte a lakosságot, és másokat sem hagyott, hogy a teszteléseket elvégezze, hogy lássuk a konkrét számokat. Most pedig ismét kérik a jóváhagyást a korlátozó intézkedések meghosszabbítására, amelyek abszurdakká válnak, mivel a pontos járványügyi helyzetet nem ismerjük. (...) Milyen logika van abban, hogy megnyitjuk a játékautomatás termeket, de a templomokat és kórházakat nem? Vajon az, hogy Orban úr egyik tanácsosának játékautomatái vannak?” – tette fel a kérdést Romaşcanu.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!