
Fotó: Pixabay
Amióta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányra került, több mint 12 ezer személlyel bővült az államapparátus – állítja a Szociáldemokrata Párt (PSD).
2020. május 31., 18:262020. május 31., 18:26
Az alakulat szóvivője, Lucian Romaşcanu vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, a PNL kormányra kerülése óta 12 ezerrel nőtt az állami alkalmazottak száma, mivel – mint állítja – a liberálisok alkalmazták „protekciósaikat”.
– fogalmazott.
A PSD-s politikus két képet is bemutatott ennek kapcsán, amelyeken állítása szerint a Nelu Tătaru egészségügyi tárcavezető, illetve a Ion Ştefan fejlesztési miniszter állami állásokhoz juttatott „rokonai, barátai, protezsáltjai” voltak láthatók.
„600 ezer alkalmazott van kényszerszabadságon, 425 ezer ember maradt munka nélkül. Az Eurostat szerint uniós viszonylatban Románia a harmadik helyet foglalta el 2020 márciusában a munkanélküliség növekedése tekintetében. 518.400 kkv zárt be vagy esett vissza a tevékenysége. 37 milliárd eurót veszítettek forgalmukból a romániai vállalatok. 170 ezer cég nem tudja, hogy újrakezdi-e tevékenységét június 1-je után. A bruttó hazai termék soha nem látott mértékben, 14,4 százalékkel esik vissza a második negyedévben, az árak pedig 22 százalékkel fognak nőni az Országos Statisztikai Intézet hivatalos előrejelzése szerint” – sorolta az adatokat a PSD-s politikus, hozzátéve, mindezek alapján a PSD a liberális kormány lemondását követeli.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!