
Nem vár a román kormány az ország közigazgatási újrafelosztásával a jövő évre halasztott alkotmánymódosításig, hanem még idén ősszel megvalósítja a régióátszervezést.
2013. augusztus 30., 16:342013. augusztus 30., 16:34
2013. augusztus 30., 16:342013. augusztus 30., 16:34
Victor Ponta miniszterelnök az általa irányított Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsának pénteki ülésén bejelentette: a bukaresti parlament őszi ülésszakán előterjesztik a közigazgatási átszervezésről szóló törvénytervezetet. „Számunkra idén ebben az évben a dezcentralizáció megvalósítása jelenti a fő politikai, kormányzati és parlamenti prioritást\" – szögezte le Konstancán Ponta, hozzátéve, 2014 januárjáig eldöntik azt is, mely intézmények kerülnek át a régiók és a helyi önkormányzatok hatáskörébe.
Bár a miniszterelnök részletekbe nem bocsátkozott, a Hotnews hírportál PSD-s forrásokból úgy értesült, hogy az eddigi elképzeléssel ellentétben nem nyolc, hanem tíz nagy régióra osztanák fel az országot. A román kormánykoalíciót alkotó szociáldemokrata és liberális alakulat helyi erős emberei érdekeit kielégítendő a jelenleg hat megyét magába foglaló központi fejlesztési régió két legnagyobb városát, Brassót és Nagyszebent különválasztanák, s két kisebb fejlesztési régióba sorolnák.
Ennek megfelelően a 82 százalékos arányban magyarok lakta Hargita, Maros (a magyarok számaránya 40 százalék) és Kovászna megye (74 százalék) a dél-erdélyi Brassó megyével alkotna egy régiót, ahol 7,2 százalékos arányban élnek magyarok. Ezáltal a létrehozandó közigazgatási egységben negyven százalékos lenne a magyarok aránya.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!