„Politikai baklövés” a jogi bizottságban

Elutasította tegnap az alsóház jogi bizottsága a Gozsdu Közalapítványról szóló államközi egyezményt Elutasította tegnap a képviselőház jogi bizottsága a Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló román–magyar kormányközi egyezményt. Miután már két alka

2006. február 22., 00:002006. február 22., 00:00

A jogi bizottság érdemi vitáját követő szavazáson csupán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ képviselői, illetve a három demokrata párti bizottsági tag közül egy szavazta meg az egyezményt, miközben két demokrata, valamint a Konzervatív Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nagy-Románia Párt honatyái ellene voksoltak. „Diplomáciai botrányt is eredményezhet a jogi bizottság döntése, hiszen két állam közötti egyezményről beszélünk” – nyilatkozta a Krónikának a testületi ülést követően Máté András Levente, a bizottság RMDSZ-es tagja. Polgár Viktor magyarországi külügyi szóvivő nem kívánta kommentálni lapunknak a történteket, mint mondta, előbb konzultálnia kell a szakértőkkel.
A jogi bizottság ülésén részt vett tegnap Lucian Leuºtean külügyi államtitkár, aki a szavazás előtt ismertette a testületi tagokkal a közalapítvány létrehozásáról és működéséről szóló egyezményt. A voksolás kimenetelét látva leszögezte: sajnálja, hogy így alakult, és már csak abban bízik, hogy a két ház plénumában majd „másképp zajlanak a dolgok”. Bogdan Olteanu parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter a szavazás után a Rompres hírügynökségnek leszögezte: „politikai baklövést” követtek el azok, akik az egyezmény ellen voksoltak. Hozzátette: kérni fogja a képviselőház plénumát, küldje vissza megvitatásra a jogi bizottság elé a dokumentumot, hogy a testületi tagok szavazzák meg azt. „Románia érdekeit szolgálja ez az egyezmény, ami az egyetlen megoldás arra, hogy a Gozsdu-alapítvány vagyonát ismét birtokba vegyük” – sommázott Olteanu.
A román kormány által már ratifikált dokumentum következő lépésben a képviselőház plénuma elé kerül, és érdemi vita után az alsóházi honatyák szavaznak elfogadásáról. A ház elé azonban már olyan dokumentumként kerül az egyezmény, mint amit a jogi bizottság nem tart elfogadhatónak. A képviselőház után a szenátusnak is ratifikálnia kell az államközi egyezményt.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a tavaly októberi közös román–magyar kormányülésen a felek arról határoztak, hogy a román és a magyar állam is évente legkevesebb 200 ezer euróval járul hozzá éves költségvetéséből a Gozsdu Közalapítvány működéséhez. A külügyminiszterek által aláírt dokumentum irányozza elő egyébként a közalapítvány létrehozását, amelynek székhelye Budapesten, a Király utca Deák Ferenc tér felőli részéről is megközelíthető, Dob utca 16. szám alatti híres Gozsdu-udvarban kapna helyet. Az alapítvány – amelynek célja ösztöndíjak juttatása, tárlatok, tudományos értekezletek, konferenciák rendezése, valamint a Gozsdu Manó-emlékmúzeum és a szintén Gozsdu Manóról elnevezett román–magyar stratégiai partnerségi intézmény működtetése – igazgatótanácsában egyenlő arányban delegál küldötteket a román és a magyar állam. Gozsdu Manó (1802–1870) román származású ügyvéd 1869-ben végrendeletében teljes vagyonát az erdélyi és magyarországi román közösségre hagyta. Arról is rendelkezett, hogy ezt a vagyont egy alapítvány kezelje, amelynek 1870–1952 közötti tevékenysége során számos román fiatal végezhette tanulmányait külföldi egyetemeken.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez